A Halloween hagyományai

Az éjszaka sötétjében pajkosan villogó sárga töklámpások, a felnőtteket fehér lepedőben ijesztgető kisgyerekek. A mai Halloween fesztiválok többségének egészen kellemes, mondhatni "betlehemes" hangulata van, annak ellenére, hogy az ünnep szoros összefüggésben áll az egykori kelta halottkultusszal és a másvilági lelkek látogatásával.
Halloween az egyik legrégibb ünnep, eredete évszázadokra vezethetô vissza. Mai formája az évszázadok során több kultúra: a római Pomona-nap, a kelta Samhain fesztivál és a keresztény Mindenszentek napja hagyományainak keveredésével alakult ki.
A kelta hagyomány szerint a napisten Samhain, a halál és sötétség istenének fogságába került ilyenkor. Az újév elôestéjén, október 31-én, a hiedelem úgy tartotta, Samhain összehívta a halottakat. A halottak különbözô formában jelentek meg; a rossz lelkek, állatok figuráit öltötték fel, fôként macskáét.
Október 31-én, miután a termést betakarították és a hosszú, hideg télre elraktározták, megkezdôdött az ünnepség. A kelta papok a hegytetőn, a szent tölgyfák alatt gyülekeztek, új tüzeket gyújtottak, termény- és állatáldozatokat mutattak be, és tűz körüli táncuk jelezte a nap-szezon végét és a sötétség kezdetét. Amikor eljött a reggel, a papok minden családnak parazsat adtak, hogy új tüzeket gyújthassanak. Ezek a tüzek tartják melegen az otthonokat és űzik ki a gonosz szellemeket.
Az elsô szádadban a rómaiak elfoglalták Angliát. Sok hagyományt hoztak magukkal, melyek egyike a Pomona-nap volt, ami a gyümölcsök és kertek istennôjének ünnepe, és november 1 körül tartották. A következô évszázadok folyamán a kelta Samhain fesztivál és a római Pomona-nap hagyományainak keveredésével jött létre az elsô ôszi ünnep.
835-ben a római katolikus egyház november 1-ét Mindenszentek ünnepének nevezte ki. Késôbb az egyház november 2-át is szent nappá, a halottak napjává nyilvánította. Tűzgyújtással, felvonulással ünnepelték, az emberek beöltöztek szenteknek, angyaloknak és ördögöknek. A kereszténység terjedése azonban nem feledtette a régi hagyományokat sem, folytatták a Samhain és Pomona napok ünneplését is, így az évek során mindezen szokások összevegyültek.
Az 1845 utáni évek pusztító írországi éhínsége idején a lakosok százezrei települtek át Amerikába, és a szokásaikat is vitték magukkal. Az anyaországon kívül az USA-ban és Franciaországban még ma is megtartják a régi rítusokat, noha azok lelki háttere többnyire már elhomályosult előttük. Gyerekek beöltöznek szellemnek vagy más ijesztő alaknak, töklámpással házról-házra járnak ajándékot kérve.
A töklámpás eredete egy nagyon régi ír mondából származik. Lámpás Jack legendája szerint egy részeges, ám ugyanakkor csalafinta naplopónak sikerült rászednie az ördögöt. A bohókás szeszkazán, Jack templomnak még a közelébe sem ment, jólesett ehelyett a meleg kocsmában duhajkodni, és részeg cimborákkal mulatozni. Sajnálatos módon a tivornyák végén maga az ördög is megjelent, és folyton zaklatta a derék polgárt, akit szemmel láthatóan zavart az állandó kísértés, és a boroskancsón kívül nem kívánt magának társaságot. A nemkívánatos személy ellen csupán egyetlen védekezési lehetősége adódott, el kellett venni a kedvét a további kísérgetéstől. Jack egy hatalmas fához vezette a pokol királyát és rávette, mérközzön meg vele fáramászás tekintetében. A sátán természetesen elfogadta a kihívást, nem gondolta volna, hogy egy ilyen csekély versenyszámban képes alulmaradni: Jack megvárta míg az ördög jó magasan felkúszik a fa tetejére, majd egy keresztet vésett a törzsbe, hogy ellenfelét megakadályozza a lejutásban. A monda végkifejlete azt sugallja, hogy nagyon kevés humorérzék szorulhatott a patás famászó bajnokba, hiszen Jacket halála után nem eresztette be a jól megérdemelt Pokolba, ráadásul a Menny kapui sem nyíltak meg a haszontalan életű lélek előtt, hiszen álmodni sem merhet bebocsátásról az, aki az ördög cimborája. Az örök száműzetésre ítélt Jack egy fáklyát vihetett csak magával - amelyet, a fény hatékony megőrzése miatt egy tökben helyezett el - és így járta, s járja azóta is az éjszaka sötétjét.

A töklámpás készítése
Nagyszerű családi mulatság a lámpás faragása. A legmegfelelőbb a klasszikus narancsszín Jack O'Lantern fajtájú tök, melyből vegyünk jó kiállású - nagyméretű, sima felületű - darabokat. A töknek vágjuk le a tetejét - kalapját -, így könnyedén kikaparhatjuk a belsejét, a magokat is. Így tudunk az üregbe mécseseket tenni, hogy a lámpás világítson. A kívánt motívumot érdemes megrajzolni papíron, majd a tökre rajzolni és éles késsel megfaragni. A faragásnál érdemes mindig a kisebb részeket faragni előbb, és középről a minta külseje felé haladni: azaz előbb a szemet, majd a szemöldököt s így tovább. A nagyobb részeket pl. száj, érdemes nem egyszerre kivágni, hanem részletekben, így biztosan nem reped szét a tök. Ha olyan darab is kiesett a tökből, amit nem terveztünk, akkor fogpiszkálóra szúrva visszailleszthetjük.
Ha a mécses vagy gyertya minduntalan elalszik, akkor a tök vagy túl szeles helyen van, vagy nem elég nagyon a rések rajta, hogy elég levegő legyen az égéshez.
Tovább fog kitartani a töklámpás, ha azokat a felületeket, ahol vágás van, bekenjük növényi olajjal vagy petróleummal, vagy amikor nem használjuk - nappal -, vizes ruhát borítunk rá.