Népszerű bejegyzések

2013. augusztus 21., szerda

Angyalok

Az angyalok Isten teremtményei. Isten, először megteremtette a Mennyek Országát, mely Hét Szférából áll. S megteremtette hozzá a tökéletes, tiszta lényeket, kik szolgálni fogják, ők az angyalok. Nem csak a Mennyek munkásai, hanem sokkal inkább az embereké. Mert mikor megteremtődött a Föld, az emberek mellé őrangyalokat küldött, és a természettől kezdve, a legapróbb dologig, mindent ellátott angyalokkal. Így lehet minden egyes dolognak angyala, a fűnek, a fának, a víznek, a földrengésnek, a villámnak, stb. Ez érvényes mindennemű fogalmakra is, mint az érzelmek, tulajdonságok, s bármi más megfelelés. Szépség, erő, titoktartás, kegyelem, látomások, stb. Semmi sincs felügyeletlenül, és semmi sincs értelmetlenül.
Isten, a saját képére teremtette az embereket, így hasonlóképp az angyalokat is. Sokaknak emberformában jelennek meg. De lehetséges még puszta fény, fénygömb, kósza villanás formáiban is. Hogy segítségünkre legyenek a meglátásukban, sokszor úgy jelennek meg, ahogy „elképzeljük” őket. Ez lehet a tipikus, szárnyas, fehér tógás ábrázolásuk is, bár igyekszenek eredeti alakjukban megjelenni. Már sok ember lehet annak büszke tudója, hogy megjelent neki egy angyal. Néhányukat évszázadok óta ábrázolnak, festenek, és rajzoltak meg, és sokukban lehet hasonlóságot felfedezni, ami azt jelenti, igyekszenek igaz alakjukat felfedni. Igaz, alapvetően az angyalok fényből állnak. Tiszta, fehér, isteni fényből jöttek létre, hiszen Isten részei, belőle származnak, teljesen lecsupaszodott lelkek. Mint ahogy Isten, ők is örökké ébren vannak, legfeljebb pihenni, nyugodni járnak el, de minden pillanatban akad dolguk, hiszen az általuk felvállalt minőségeket, posztokat, szerepeket, folyamatosan fenn kell tartani. Arról nem beszélve, hogy a világ minden részén, tájékán ott vannak, megsegítésükre állandó igényt tartanak az embereknek. Akárcsak a négy fő arkangyal, mindig mozgásban vannak, hiszen imák, fohászok ezrei szólnak hozzájuk. Nem beszélve saját, személyes őrangyalunkról, akik felelősek értünk, a fejlődésünkért, és biztonságunkért.
Közöttünk vannak, mindennap. Bár az emberek többsége nem látja őket, de az nem jelenti azt, hogy nincsenek itt. Gondoljunk csak a váratlan szerencsére, betegségből felgyógyulás a balesetek elkerülésére, és az egyéb hirtelenjövő segítség megkapásokról. Bár nem minden esetben az ő számlájukra irható a pozitív végkimenetel, hiszen még sok más jót akaró lény is munkálkodik, Istenről már nem is beszélve. Főleg azok tudják ezt, akik kérik is, mert azoknak megadatik. Annyira nem bujkálnak, és titkolóznak, mint azt gondolnának. Gondoljunk azok kiváltságosokra, akik látják, vagy észlelik őket. Nem hogy nekünk, nekik sem előnytelen, hogy tudunk róluk. Hiszen azért vannak, hogy bennünket segítsenek, és az a legjobban úgy érhető el, ha tudjuk, kikhez kell fordulnunk.
Isten és az ember közötti kapcsolattartók és hírvivők. Ahogy a kereszténység, a papokat állította ki e szerepre. Az angyalok is Isten igéjét hirdetik, és az ő nevében cselekszenek idelent, és látnak el minket jó tanácsokkal. Bizalmasaink, és a legjobb titoktartók. A harmadik triád áll ugyebár legközelebb az emberekhez. E azt jelenti, hogy velük közvetlen kapcsolatot is kialakíthatunk. Igaz érzelmekkel vannak felénk, de nem szerelmesek belénk. A legtisztább, legerősebb és legfényesebb, egyetemes szeretetettel vannak felénk. A másik két triád is, de ők másképpen viszonyulnak felénk. A középső csoport a közvetítő az első és az utolsó között. Az első kaszt Isten legfőbb alárendeltjei és hozzá állnak a legközelebb. Ennek következtében nemigen járnak le a Földre, és kezdeményeznek kapcsolatot velünk. Kivéve a különleges esetek.       
Létezésük, a Bibliában is elfogadott, hiszen meg van említve, a négy arkangyal. Például, Gábriel jelent meg Mária előtt Jézus születését bejelentve. Bár soha nem lehetett vitás, hiszen az ember közvetlenül is megtapasztalhatja őket. Sokszor, amikor kiráz minket a hideg, az angyalok érintenek meg. Avagy, ha hirtelen jövő és minden előzmény nélküli gondolat, ötlet, válasz érkezik, vagy meghalljuk a környezetünkben a teljesen idegenektől származó, számunkra hasznos információt, gyakran az angyalok munkásságnak tudható be. Néha még az angyalok hangját, karát, kórusát is meghalljuk, mikor szépséges dalt hallunk. Az emberekhez közel álló angyalok, nagyon közlékenyek. Egyesek fülcsengése erről tanúskodik, jelezve, hogy ráálltak az angyalok beszédének frekvenciájára, csakhogy ezt ki is kell fejleszteni, hogy meghallják az emberi szavakat, tekintve, hogy saját nyelvükön beszélnek hozzánk. 
Hierarchiák


Erre azért van szükség, mert a Mennyek Országa fenntartásához, és a Földön való tevékenységhez komoly rendszerre van szükség, hogy minden a meghatározott mederben folyjék. Mint nálunk a Kormány, náluk ez a rendszer tartja egybe, és össze a világukat. Így elkerülendő a fejetlenség, kevesebb a hibázási arány, és folyamatosan zajlik a munka. Az egyházi hagyomány szerint a kilenc angyali rend három hierarchiába sorolható. Az első hierarchia angyalai a Szeráfok, a Kerubok és a Trónusok, akik Istenhez a legközelebb állnak. Sosem jönnek le a földre.
A második hierarchiát az Uralmak, Erők és Hatalmasságok rendje alkotja. Ez a három rend közvetít az első és harmadik hierarchia között. A szervező és szolgáló angyalok, inkább az univerzummal foglalkoznak nem az egyes személyekkel, segítenek a Földön, ha arra van szükség.
A harmadik hierarchia rendjei a Fejedelemségek, az Arkangyalok és az Angyalok. Ők állnak legközelebb az emberekhez, ők közvetítik az isteni utasításokat. Leginkább ők vesznek részt a földi történésekben.
 
1.  Triád:
  1. Szeráfok
  2. Kerúbok
  3. Trónok
2. Triád:
  1. Uralmak
  2. Erősségek
  3. Hatalmak
3. Triád:
  1. Fejedelemségek/Archék
  2. Arkangyalok
  3. Angyalok


Szeráfok: A szeráfok a megnyilvánulatlan Isten. Istenhez a legközelebb állnak. A fény tökéletes lényei. Szeretet, tűz angyalai. A szeretet szellemei. Ők hatják át a létezést szeretettel, az isteni szeretet hírnökei. A szeretet által teljes egységet alkotnak, nem különülnek el egymástól. Krisztus sok szentnek Szeráfként jelent meg. Az akarat szellemei.

Kerubok: Élet fához vezető út őrzői, védelmet adnak, meglehet, hogy félig állatok. A bukott Angyalok egyike Lucifer, a kerubi szintről. A démonok bukott angyalok, akiknek nincs olyan kapcsolatuk a Fénnyel, mint az embernek. Az emberen keresztül "térhetnek" vissza. A démonok fényenergiát lopnak az embertõl, de ha felismerik feladatukat, testben inkarnálódva visszatérhetnek. Isten akaratát közvetítik minden síkon, azaz a mennyek krónikusai. Ők a bölcsesség angyalai, és a mennyek küszöbének őrei is, valamint a Frigyláda őrzőiként is ábrázolták őket. A Kerubok a Napból, a Holdból és a csillagokból sugárzó fény őrzői, nevük pedig imádkozót vagy bölcsességet jelent.

Trónok: Isten szállítói, pozitív energia átadása. Közvetlenül Isten mellett elhelyezett trónszéken ülõ vénnel. Funkciójuk a világmindenség feletti bíráskodás és a törvényhozás. ők a bolygók őrzői, más néven Ofanimok. Minden bolygónak saját trónusa van - a mi bolygónk Őrangyala a Föld Angyala. Sokszeműként és kerékként is ismertek, mert Isten trónusa körül hajtják kocsijukat, és mert befolyásolják kerekeinket, azaz csakráinkat. De hídként is szolgálnak az ember, az angyalok és Isten között, így összekötve az eget és földet.

Uralmak/Uraságok: Gondoskodnak arról hogy angyaloknak legyen dolguk, angyali erőt- bátorságot –motivációt nyújtanak. Képessé tehetik arra az embert, hogy többet érjen el, kihozzák belőle a maximumot. Az Erények angyali, a mennyországot védik, a Hatalmak angyalai olyan harcosok, akik segítenek minket a jó és rossz közötti választásban Ez tehát elsősorban pozícióra utal, amelyet talán más-más személyek egymást váltva is betölthetnek. Jogalkotás, törvényhozás funkciójában vannak; a hatalmak a jogérvényesítést gyakorolják Az Uraságok a náluk alacsonyabb rangsorban lévő Angyali csoportoknak a kormányzói és szabályozói. Feladatuk, hogy tanácsokkal lássák el ezeket az Angyalokat. Továbbá a bölcsesség és tudás angyalai.

Erősségek: A mozgás szellemei. Az ő hatásuknak köszönhető, hogy minden mozog, minden rezeg, a legkisebb atomtól a legnagyobb galaxisokig. A emberi mozgás is általuk alakult ki. A csodák és az áldások angyalainak tartják őket. Az Isteni fényt képesek hatalmas erővel sugározni, ezért gyakran utalnak rájuk ragyogó vagy fényes jelzővel.

Hatalmak: Felügyelik a halált, a születést és az újjászületést. Ők vezetik az Akasha krónika feljegyzéseit. „Az Akasha krónika a szellemi világban lévő minden tudás kalendáriuma, melyben leírva megtalálható a lélek fejlődése során előforduló összes cselekedet és gondolat.” Másrészt megvédik lelkünket a gonosz lényektől, és bosszút állnak a világban munkálkodó gonoszon. Törvényeket hoznak, afféle jogi szakértőkként az átok, a romlás, a nyomorúság, a szellemi sötétség szankcióiról döntenek, azokat kiszabják. A villámokért is ők felelősek. Távol tartják a démonokat és bukott angyalokat, szüntelenül küzdenek ellenük.

Fejedelemségek: Kontinensek-nemezetek- városok –nagy egységek felügyelői. Szállítják a menny és a föld közötti infókat, feladatuk hogy a világ vezetői jó tanácsokat kapjanak. Továbbá az uralkodók, törzsek, népek békéjére felügyelnek, nemzetek fölött állnak. A csodák és az áldások Angyalainak tartják őket. Az Isteni fényt képesek hatalmas erővel sugározni, ezért gyakran utalnak rájuk ragyogó vagy fényes jelzővel. A mozgás szellemei. Az ő hatásuknak köszönhető, hogy minden mozog, minden rezeg, a legkisebb atomtól a legnagyobb galaxisokig

Angyalok: Minden ember kap egy védőangyalt leszületése előtt. A védőangyal ismeri az ember előző életeit, magával hozott karmáját és azt az életfeladatot, amivel az ember megszületett. Azt lehet mondani, hogy a védőangyal jobban ismeri az embert, mint az ember saját magát. Ha egy Angyal eljuttatja a védencét egy bizonyos szintre, akkor ő is továbbléphet az arkangyali szintre. Mindenkinek van saját őrangyala. Kéréseket visznek istenhez és visszahozzák a válaszokat. Ha jók vagyunk maradnak, ha rosszak elmennek. Soha nem lesz az emberből angyal, és nem is voltak, kivéve Énochk. Halhatatlanok, kortalanok, nem nélküliek, persze nem mindig. Láthatóvá és láthatatlanná teheti magukat. Ha baj hívjuk az angyalunkat, döntések előtt nyugodtan konzultálhatunk velük, és tanácsokat is adnak. Érdemes angyal naplót vezetni annak, aki jobban elmerül bennük. A szorongás, aggódás, félelem és harag által felszabaduló erők akadályozzák leginkább a védőangyallal való kapcsolatfelvételt. Örökké létező, megsemmisíthetetlen, természetfölötti, szellemi lények, akik Istenhez és az emberekhez hasonlóan személyiséggel, vagyis intelligenciával, a beszédre való képességgel, érzelmekkel, akarattal és öntudattal rendelkeznek. A démonoktól eltérően nem költöznek be emberek testébe; Vannak jó, illetve gonosz angyalok; életterüket tekintve pedig a menny és az ég különböző szintjein kívül a Föld felszínén és a Föld mélyében is megtalálhatók. az emberek számára láthatatlan, öt érzékszervünk számára érzékelhetetlen szellemi lények. Válhat széllé vagy tűzzé is.

Őrangyalok: Az őrzőangyalok legfontosabb feladata, hogy a démonok tevékenységétől megóvják az embereket. Elkísérik õket minden útjukra, fõleg utazásokra, hogy megóvják õket a veszélyektõl. Ezért nevezik õket kísérõangyaloknak is. Az õrzõangyalok segítik az embereket Isten parancsainak megtartásában. Feladatuk továbbá az is, hogy közvetlenül vagy közvetetten a védelmükre bízott emberről Isten előtt jelentést adjanak. Az ember Isten elõtti helyzete szerint kihirdetik aztán az áldást és a békét vagy az átkot és a büntetést. Végül, ha az ember mértéke megtelt, bűnei meghaladják Isten türelmét, az őrzőangyalok az isteni ítélet végrehajtói is lehetnek: ebben az esetben átadják az illetõt a gonosz szellemeknek. Az őrangyal segít megtalálni az életcélodat. A mindennapi élet dolgaiban egyengetik a halandók lépteit.

Arkangyalok:
Magas rangú angyalok, Isten hírvivõi. Ők a legfőbb közvetítők a Teremtő és az emberi faj között. Az Arkangyalok vezetik a Mennyek Seregét, amely folyamatos harcban áll a Sátánnal, és annak angyalseregeivel. A négy legismertebb Raphael, Gabriel, Michael, és Uriel. Ugyanúgy, ahogyan az Angyalok feladata az egyes ember vezetése, az Arkangyalok feladata egyes népek vezetése. Minden nép fölött egy Arkangyal található. Hirdetik a nagy és dicsőséges dolgokat, feltárják a hit titkait, a próféciákat és Isten akaratának értelmét, megerősítik az emberekben a hitet.

DÉMONOK

A démonok tehát, a gonosz, tisztá­ta­lan szellemek, akik szervezetten küzdenek Isten ellen, a jó angyalokkal, és a hívőkkel. Sátán, a hí­vők vád­lója vagy rágalmazója és kí­sértője. A vi­lág félre­vezetője, akadályozza az ige­hir­detést, és ő mun­kálkodik az en­ge­det­lenekben.Ugyebár a világ kettős. Mindennek megvan a maga ellentéte. Fényesség- sötétség, angyalok és démonok. Ahogy létezik a jó, úgy a rossz is. Sajnos a démonokra is szükség van a létfenntartáshoz. Ahhoz, hogy a világban meg legyen az egyensúly, létük elkerülhetetlen. Akárhogyan is nézzük, ők is eszközök. Sokszor ők nyújtják a szenvedést, a pechsorozatot, a negatív eseményeket. Istennek az angyalok a szolgái és eszközei arra, hogy az emberek bevégezzék sorsukat. S bár a démonok, Sátán szolgái és ugyancsak eszközei, valahol mégis Istenéi is. Sátán a puszta gonoszságra, rosszra használja fel őket, mert Isten engedi neki, hogy megtegye. De a démonok eleinte Istentől származnak, mint ahogy Sátán is. Hiszen Sátán (a lázadó kerúb), Isten jobb keze volt, aki lebukott, és megalkotta a Poklot. Társai a bukott angyalok voltak, és belőlük lettek a démonok. Isten elpusztithatta volna őket, vagy meg is bocsáthatta volna bűneiket, de nem tette. Mert ahogy mindenben megalkotta a kettőséget, így alkotta meg a jó párját, a rosszat is. Ezért létezik Sátán, és a démonok. Hiszen Sátán utána további démonokat gyártott. Tehát ők mind Isten egy sötétebb, bal keze, hogy elvégezzék azt, amik a tiszta angyalok nem tehetnek, de elengedhetetlen a világ és univerzum egyensúlyához. 
A démonok tehát, a gonosz, tisztá­ta­lan szellemek, akik szervezetten küzdenek Isten ellen, a jó angyalokkal, és a hívőkkel. Sátán, a hí­vők vád­lója vagy rágalmazója és kí­sértője. A vi­lág félre­vezetője, akadályozza az ige­hir­detést, és ő mun­kálkodik az en­ge­det­lenekben. Hires arról, hogy Krisztust is megkísértette. Nem szabad a démonokkal kikezdeni, de rettegésben sem szükséges élni miattuk. A szent angyalok erősebbek náluk. A démonok közvetítők az égi, és a földi, múlandó világ között, és mindenképpen ártó szándékúak.
A legtöbb démon képes a tudat befolyásolására, mások megszállására. A legtöbb mitológiájában találkozhatunk velük. Ahogy az angyaloknál, a magasabb rendű démonoknak is megvannak a maguk szakterületei. Vannak szerelmeseket elválasztó, kincset kereső, boszorkányüldöző, alkimista, győzelmet biztositó, háború, és még rengeteg más jellegű démon, saját munkaterülettel. Ők is mindenütt megtalálhatóak, hiszen vannak elemi démonok is. S természetesen természetfeletti képességekkel rendelkeznek. Betegséget okoznak, és megszállják az embereket, amit általában a pap, a szenteltviz és a ráolvasás űzi ki. Ugyancsak hierarchiájuk van, mint az angyaloknak.Az egyiptomiak, és ógörögök szerint jó démonok is léteztek, akik képesek jót cselekedni. Ez persze javában attól függ, mihez értenek. Személyekhez is rendeltek démonokat, őrangyalok módjára.
Azt is meg kell emlitsük, hogy eredetileg a démon (daimon) istent jelentette a görögöknél, és csak később lett isteneknél alacsonyabb, de emberfeletti lény. Tehát istenek voltak,, de letaszították őket trónjukról.
A legtöbbször testetlen lényeknek mondják őket, de képesek alakot is ölteni. Lehet ez állat, szép emberi, vagy torz, csúnya, rettenetes alakot is. Ellehet űzni őket mágikus szövegekkel, talizmánok, szertartások, és mágikus tárgyak révén is. Ugyancsak megidézhetőek hasonlóképpen talizmánokkal, pecsétekkel, és bizonyos idéző formulákkal.
Különböző alakokat ölthetnek, de leggyakrabban testetlenek. Megszállják, kölcsön veszik az embert. Betegséget okoznak, amit a pap, a szentelt víz, vagy a pogány mágikus ráolvasás űz ki az emberből.
A démonoknak híveik is akadnak, akik szövetségesükké fogadják, segítséget, avagy hatalmat remélve. Akik velük munkálkodnak, szert tehetnek képességekre, mint a jövőbelátás. Befolyásolhatják az időjárást, de a démonnal való paráznaság bűnébe is eshetek. Az öngyilkosok, az erőszakos halált halt, s temetetlenül maradt emberek lelkét és azoknak a lelkét is, akiknek az utódai már felhagytak az áldozati szertartásokkal, belőlük is többnyire démon, finoman szólva gonosz szellem válik. Gonosz varázslataik ellen különböző védekezésül különféle eljárást, tárgyakat, amuletteket, ráolvasásokat érdemes használni. A démonok szerencsére sok mindentől tartanak, mint a kiáltástól, a köpéstől, a vizelettől, a nádtól, a szent könyvek felolvasásától. A pokolban a szenvedőket ellenőrzik a démonok, akik mellesleg naponta gondoskodnak a megfelelő mennyiségű kínokról. Ők rendelkeznek kisebb-nagyobb seregekkel is, melyet a halál-démonok és a pokoli harcosok alkotnak. A démonok állandó csatát vívnak a jó istenségekkel. A nőket elcsábító kéjdémonokat incubusoknak, a férfiak megkísértőit succubusoknak hívjál. Ezek a lények éjszaka kisértik, és közösülésre kényszeritik az embert. Ez mind arra mutat rá, hogy a démonok vágyai hasonlóak az emberekével. Hataloméhesek, buják. Ezért is igyekeznek ártani, vagy megszállni, mert az irigység is vezérli őket, mint ahogy a Fő Gonoszt. Isten kitaszitotta kegyelméből, a tökéletes helyről. Ő volt a legjobbika. Örökké vissza fog vágyni hozzá, és ezért örökké háborúzni fog vele, mert egykori szeretetét gyűlöletben fejezi ki. Vágyódnak a szeretet, a fény, az emberség világába. Ez okozta bukásukat is. Az angyalok, démonok, és Sátán nem érinthetnek embert, nem lehetnek szerelmesek, nem kaphatják meg, és nem élhetik meg azt, amit az emberek, csak ha erőszakkal, vagy lopva veszik el.

Vallások szerinti 

A kínai világban és néphitben a szellemeket általában jó (shen) és gonosz, démonokra (gui) osztják. A kisfiúkat borzasztóan óvták a rontásoktól, a lányokat kevéssé.  A fiúkat jobban kísértették, szállták meg, ezért szokás volt fiúkat lányoknak öltöztetni. A kinai legendákban több démonnal kapcsolatos neves személy is akad. Az egyik legfőbb ilyen úr, Zhang Taoling volt, a taoista vallás megalkotója. A másik közvetlen felettese a démonoknak, a legnagyobb démonűző Zhong Kui, akit a démonok vezetőjének is tartottak.
Ilyen a Bibliában szereplő Salamon király is, aki parancsolt, uralkodott, és le is igázta a démonokat. Hires könyve a Salamon Kis Kulcsai, melyben részletesen taglalja a démonokat.
A perzsáknál zoroasztrizmusban találkozhatunk a démonokkal. Ott a jó Úr, Ahuramazda, akinek jóságos szellemei háborúznak a gonosz, Ahriman rossz szellemeivel.
A zsidó vallásban is léteznek gonosz, ronda szőrös démonok (elvégre a démonokat denevérszárnyakkal, patákkal, szarvakkal, olykor vörös testtel is ábrázolták), akik a pusztában bolyonganak, sírokban bújnak, és az embereket mindenféle bajjal sújtják.
A keresztény világban, Jézus a démontól megszállt embereket ördögűzéssel gyógyította meg (exorcizmus). Jézus, Belzebubot, a démonok fejedelmével, a Sátánnal azonositja.
Az iszlám nézet szerint, a démonok élén Iblísz, az ördög áll, akit Saitánnak (Sátánnak) neveznek. Vagy aduv Alláhnak, isten ellenségének. A dzsinnek seregének a vezére, akik általában rossz szellemek.
A hinduizmus démonai, a dévák, és ugyancsak az istenek ellen küzdenek. Vannak kígyódémonok, a nágák. Az embereket kinzó és üldöző démonok, a ráksaszák. Próbára teszik a szent embereket, és a temetőkben kísértenek.
A démonok számlájára meglehetősen sok minden irható. Betegségek, halál, mert a gyilkolás sem ált tőlük messze. A túlzott szerelem, a gyűlöletszitás. Fekete mágusok előszeretettel dolgoztak velük, mint ahogy a középkor nagy mágusai meg is idézték, és szolgálatba állitották őket. Ennek ellenére nem szabad elfelejteni, hogy bennünk is él egy daimon, a sötétebb oldalunk, akivel nekünk is örök harcot kell vívnunk.


TÜNDÉREK

A tündérvilág alapvető jellemzője: az illúzió, vagyis a bűbáj. A tündérek az illúzió nagy mesterei. A káprázat szó angolul „glamour”, ami a skót „glaumerie” szóból származik, ami varázslatot jelent. A tündérek képesek olyan illúziókat teremteni, hogy egy fiatal férfi elhiggye, nem egy ronda vén banyával szeretkezik, hanem egy gyönyörű lánnyal, és tudnak még olyan lakomákat és aranyat varázsolni, ami virradatkor szétporlad.
tündér szó az ófrancia faes szóból ered, ami a latin fata-ból van. A 13.-14. században használták azon szellemekre, akik évszázadokon át az ország szájhagyományaiban terjedtek el.
A tündér fairy, fayerie, egy megigézett vagy elvarázsolt állapotot jelentett eredetileg, amit a káprázat erejét foglalta magába. Tehát azon lényeket jelenti, akik áldást hoznak, vagy átkot szórnak.
A tündérek általában alacsonyak, ember formájúak, nagy a fejük és a szemük, testük kicsi és vékony, ám képesek bármilyen alakot felvenni. Írországban, Skóciában és a Balkánon maradtak fenn legtisztább formájukban. Lakóhelyük többnyire a föld belsejében rejtőzik, jellegzetes tündérútvonalak, tündérösvények mentén, - melyeket célszerű elkerülni, jellegzetes tündér, boszorkánynövények közelében: galagonya, kökény, mogyoró.
Az erővonalak a föld alatt húzódó misztikus energiapályák, amik az egész Földet behálózzák, és szakrális építményeket kötnek össze, amelyeket olyan helyeken emelnek, ahol a Föld erejét erősnek érezték. A földből kilépő tündérfények nagyon gyakoriak az ilyen helyeken.
A tündérvilág alapvető jellemzője: az illúzió, vagyis a bűbáj. A tündérek az illúzió nagy mesterei. A káprázat szó angolul „glamour”, ami a skót „glaumerie” szóból származik, ami varázslatot jelent. A tündérek képesek olyan illúziókat teremteni, hogy egy fiatal férfi elhiggye, nem egy ronda vén banyával szeretkezik, hanem egy gyönyörű lánnyal, és tudnak még olyan lakomákat és aranyat varázsolni, ami virradatkor szétporlad.
Kihalásuktól nem kell félni, lévén, hogy halhatatlanok. Bár egyesek szerint, nincs lelkük és azért, hogy utódaik számára lelket szerezzenek, varázslattal alakot váltanak és elcsábítják a halandókat. Eztán emberdajkát keresnek a tündér gyereknek, vagy utódaikat halandó csecsemőkre cserélik. Így hát lélek hiányában, amikor meghalnak, megszűnnek létezni.
Igen összetartóak, bizonyos jeles éjszakákon szívesen kelnek útra, hogy meglátogassák távol élő rokonaikat. Ilyenkor ajánlatos félrehúzódni az útjukból, messze elkerülni a tündérgyanús vidékeket, dombokat. A tündérek akár kellemetlen kis alakok is lehetnek. Nem minden tündér olyan kedves és jó, mint ahogyan mi azt gondoljuk. Léteztek olyan tündérek, akik a boszorkányok mesterei, szövetségesei voltak. Lehetnek akár félénkek, de szemtelenek is, de akadnak rosszak, ám szorgalmasak is. A tündérek félelmetesebb aspektusa abból a hitből származik, hogy ők valójában a nyugtalan holtak szellemei.
Tündérország ezen a világon belül létezik, de egy másik vibrációs szintet, hullámhosszt, dimenziót népesítenek be a tündérek. Az idő ebben az országban különbözik a halandók világának idejétől. Egy tündérdombon, galagonyabokor alatt, vagy tündérkörben való álomba merülés, korlátozott időtartamra szóló igézetet teremthet, amely egy évre és egy hónapra szól, de az álmodó számára csak néhány percnek tűnik. Néhány ember magától bemehet Tündérországba, de van, akiket erővel visznek be. Ha már egyszer valaki Tündérországban van, szinte lehetetlen a megszöknie. Nem csak azért, mert könnyen meglehet, hogy aki oda tévedt, már nem is akar elmenni, de inkább azért, mert ha távozni is szeretne, nem fogják elengedni. Bár megeshet, hogy maguktól elengedik.

A másik fontos hely: Annwyn egy neve a Másvilágnak. Három Birodalma pedig, az első, a Szótlan Holtak földje. Itt az elveszett Lelkeket egy üveg erődben, a Caer Wydry-ben, vagy Nennius-ban tartották fogva. Ez a tündérországi arany-és kristálypalota. A második birodalom a Caer Feddwidd, Carousa erődítménye, amelyet Arianrhod ural, az Idő, a Karma és a Sors istennője. A harmadik, Avalon.
Mégis a tündérhit szerint, előfordul, hogy gyerekeket, felnőtteket rabolnak el. Elcserélik a gyermekeket, azaz a tündérek és az elfek ellopják a kisbabákat, és sajátjukat helyezik a bölcsőbe. Olykor visszaváltóhatóak a gyermekek. De el is varázsolhatják a cserélt gyermeket, hogy az elrabolt gyermekkel megegyezően nézzen ki, amennyiben valóban tündérgyermekről van szó. Egyes beszámolók szerint sokszor a cserélt gyermek szőrős, csúf arcúnak írják le. Farkasétvágyuk van, és soha nem nőnek meg, és állandóan bőgnek.
Számos esetben nőket raboltak el Tündérországba, hogy a tündér asszonyok mellett bábaként tevékenykedjenek, vagy dajkálják a tündérgyermeket, és emberi tejjel szoptassák őket. De a fiatal hajadonoknak a megtermékenyítő szerep jutott, és hogy megszülik a tündérgyermeket, akiket halandóként neveltek fel. E tekintetben látnoki képességgel rendelkezik általában a gyermek.
De lehetséges, hogy férfiakat rabolnak el szaporodás céljából. Van olyan, hogy csak egy éjszakás kalandról van szó, de az is előfordul, hogy örökre ott tartják a  férfit, és még gyerekük is születik. Akkor sem célszerű tündérrel együtt hálni, mert a következmények gyakran halálra utalnak. A gyerekeket is hasonló célból viszik el, felnevelik, és később többnyire párosodásra használják. Vannak segítőkész, és léteznek ellenséges tündérek is. A közös bennük az, hogy varázserővel rendelkeznek. Nagy hatalmuk van az emberi elme felett. Képesek akár megbénítani, összezavarni, megtéveszteni, félrevezetni az embert a puszta akaratukkal. A tündérek különböző fajtáinál előfordul, hogy egyesekre káros hatással van a napfény, mert vagy megöli, vagy kővé változtatja.  
Tudni kell, hogy a gyerekeknek könnyen látják a tündéreket, mert eszüket még nem fertőzte meg a logika és a tudomány. Értelmük és érzékeik tiszták, nyitottak más dimenziók felé.

Tündér istennők, Tündér királynők – Tündéristenek, Tündérkirálynők

Főtündérek: Tündérország arisztokratáinak is ellehetne őket mondani. Ők azok, akik társaikon uralkodnak. Hegyeken vagy mesterségesen létrehozott dombokon laknak. Sokan közülük írnak, olvasnak. Ilyenek a Sidhe-k, vagy Sith-ek: írországi, skót felföldek tündérei, egy gyönyörű, nemes faj. Embermagasságúak, kitűnő szépséggel, és hasonlítanak az emberekhez. Gyakran letűnt istenek kategóriájába sorolják őket. Földalatti aranyból, vagy kristályból készült tündérpalotákban élnek, örök ifjúsággal, szépséggel, örömmel és kiváló zenei érzékkel rendelkeznek.
Vagy a Daoine sidhe: A Tuatha de Danaan nép tündérei, azaz Dana Anyaistennő követői. A legenda szerint Kr. e. 3000-1000 előtt igázták le őket, és lettek tündérnépekké az isteni lények. Nekik tulajdonítják az írországi megalítok keletkezését, mint a tündérvilág bejárataként, és ők lennének a Grál kincsek védelmezői is. Híresek még zenejátékukról is, és arról, hogy képesek másokat zenére ihletni.

Elfek: Az elf királyok és királynők, nagy mágikus és jósképességekkel rendelkeznek. Lehetnek segítőkészek, de rosszindulatúak is, viszont elf zenéjük megbabonázó hatással van az emberre, aztán mindent és mindenkit megtáncoltat. Nem tudnak napvilágnál megjelenni, különben kővé válnak. Értenek a varázsláshoz.

Köztündérek: Ők kerülnek a legtöbbször kapcsolatba az emberrel. Szerencsét hoznak arra, aki el tudja őket fogni. Van, amelyik rendkívüli szépségűek, de meglehetősen alacsonyak. Becsületesek és kedvesek azokkal az emberekkel, akik velük kedvesek. De amilyen jók is tudnak lenni, olyan rosszak is lehetnek szörnyűséges vicceket és tréfákat követnek el, ha kedvük tartja.

Koboldok: Roppantul féltik az aranykészleteiket, tekintve, hogy egy korsó aranya mindegyiknek van. Ha egy ember elfogja, ijedtében megígéri annak, hogy neki adja. Mégis, amikor módja van rá, pislog egyet, és már el is tűnt. Kicsike, idős emberek, zöld ruhát hordanak, csatos cipővel, és háromoldalú kalapot hordanak. Igazán elegánsak.

Fée-k: Csapatosan élő tündérek, akik sírhalmokban, dolmenekben, menhirekben, erdőkben élnek, és olyan szerepük van, mint az angyaloknak.

Pixik: Nagyobbak az embernél, de akik bírnak az alakváltoztatással azok kicsi, szárnyas, túlméretes fejjel, hegyes füllel és orral jelennek meg. Sokszor fejfedőjük is van, ami gyűszűvirágból vagy kalapos gombából van. Éjjelente az emberek, de a lovak haját is képesek összegubancolni. Varázserejüket felhasználva, átverik az embereket, olyan ösvényre terelik őket, ami aztán eltűnik. Ködösítik az utat, vagy hirtelen égető lesz a nap, csalóka fényeket teremtenek az éjszakában, mocsárba vezetnek, és egyéb turpisságokat követnek el. Tehát az eltévedésre a „pixi-vezette” kifejezést érdemes alkalmazni. Ám félnek a vastól és a sótól. Híresek arany és ezüst, bronzművességükről. A pixi por, azaz az arany, ezüst csillámok maradnak utánuk, ahol megfordulnak, vagy akire ráhintik.

Törpék: Németo.-ban, Svájcban, Skandináviából induló hegylakók legendái szerint, ez az apró faj, a bányászatról, fémmegmunkálásáról híresek. Alacsony, szakállas, erős testű, vén emberekként jelennek meg. Ezek a varázslók, értenek a kézművességhez, a mágikus kardok készítéséhez, és más fegyverek kovácsolásához. Szeretik az értékes, drága köveket. Csak éjjel láthatóak, mert a napfényben kővé változnának.

Házi tündérek

Bean Tighe: Házi tündér, aki egy adott családhoz tartozik. A háztartásért és a ház körüli munkákért felelős. Neve is azt jelenti a „ház asszonya”. Továbbá vigyáz a gyerekekre, és az állatokra is. A Tündér Keresztanya.

Manók: a Browniek hasonlatosak házi tündérekkel, akik Skóciában és Angliában honosak. A walesi manók neve: bwca vagy bwbach. Barna a bőrük, és a ruházatuk. Befejezik a félbe maradt munkát, de a szabadban lévő munkákat jobban kedvelik. Segítenek a házépítésnél is, kenyeret sütnek, mindent megjavítanak, és szerencsét hoznak, amikor beköltöznek egy otthonba. Időnként a család tisztes tagjaivá lesznek, és a házon belül kialakítják saját otthonukat. Minden Brownie elvárja a tejszínt, a tejet és a mézes süteményt. Nem szabad ruhát és túl sok ételt elöl hagyni, mert ezt támadásnak veszik és elhagyják a házat. Gondoskodni kell róluk, nem kritizálni a munkájukat.

Boggartok: Negatív manók közé tartoznak Észak-Angliában. Ha felbosszantotta a befogadó család, minthogy elfeledkezett róla vagy a neki járó fizetségről, esetleg becsmérlően beszéltek róla, akkor boggarttá változott a kedves kis házmanó. Rongyos, sötét, bozontos hajú alakok. Mindent elrejtenek, és képesek kisebb balesetet is okozni. Felelős még a dolgok elrohadásért tekintve, hogy hogoblinoknak is hívják őket.

Banshee vagy Benshee: Ez a skót lény ünnepélyes ruhát hord, arcát fátyol takarja, és egy makrancos paripán lovagol. Általában vén banyaként jelenik meg, de sokszor kora kivehetetlen, ezért lehetnek nagyon szépek és fiatalok is. Családok közeli hozzátartozóinak halálát és balesteknél jelenik meg. Tehát a Halál Hírnökei. 

Bean Sidhe: Különleges, éles sikítása a halált jelzi, siratása zeneszerű, megnyugtató, főleg a régóta szenvedőknek. Megjelenthetnek vadnyúl, hermelin, varjú, menyét képben is. A Bánat fehér Asszonyai. Sokszor ugyancsak egyes családokhoz tartozik.

Bean Nighe: A Banshee másik változata, csak ők véres lepedőket mosnak a partokon.

Domovoj: Orosz manók, akik segítenek háztartási teendőkben. Hegyes fülű alakok, akik a pincékben laknak, de bármely ház sötét zugában megtalálhatóak. A leány változata: domovoja
Trowok: kicsit, szürke kobold jellegű manók. Feladatuk az volt, hogy emlékeztessék az embereket a kötelezettségükre.

Magányos tündérek: Nem szoktak emberrel beszélni, inkább egyedül élnek a vadonban. Általában gonosz szándékaik vannak, de jók is lehetnek. A tündérek nagyon kiszámíthatatlanok, így hát nem is lehet tudni elsőre mikor milyenek. Egyesek szerint kiközösítették csoportjukból egy bűnért. Vagy pusztán az embereket akarják elkerülni.

Bogiek: Belőlük is több fajta van. Valamelyik gyerekeket rabol, némelyik alakot tud változtatni. Esetleg szellemek vezetőik. Van, amelyik szeretik a trükköket. De előfordul, hogy nagyon veszélyesek is tudnak lenni, de ugyanannyira segítőkészek is.

Goblin vagy Ork: Önmagukban tolvajok és gazfickók, akik állatok képében jelennek meg. A legtöbbjük bányákban él, és ott is dolgoznak. Persze köztük is vannak segítőkész fajták. Valamelyik szeret viccet űzni az emberből. Ugyancsak Németo.-ból származó manó, aki meglehetősen rosszindulatú, és ellenséges az emberekkel, és más tündérekkel is. Parázslóan izzik a szemük, kicsik, erősek, feketék és csúnyák. A sötét helyeken, erdők mélyén, és a földalatti helyeket kedvelik, csak éjjel jönnek elő. Más tündéreket ejtenek foglyuk, és bányákban, rabszolgákként dolgoztatják őket. Ám kiváló alakváltoztatók, képesek denevér, vadállatok, baglyok alakját ölteni. Megijesztik és zaklatják az utazókat, gyerekeket. Voltak belőlük házi goblinok is, akik jóindulatú manók voltak, csak csúnyábbak, és végül gonosszá változtak át.

Trollok: Különböző méretben léteznek, de sokan egészen nagyok. Groteszk, kerek arccal, szőrős, tömzsi testtel, hatalmas kezekkel, lábakkal, orral, füllel és bozontos farokkal rendelkeznek. Összeférhetetlenek, és indulatosak.
Egy kisebb skandináv erdei troll a Skovtrold, aki közelebb áll a törpe, vagy gnóm mérethez. Az erdőket lakja, és a gombákon és mérges gombákon él. A trollok sem bírják a napfényt. Viszont segítenek az álatoknak, utazóknak, és értenek a gyógynövényekhez. Az emberekkel viszont sokszor gonoszan bánnak. 

Gremlin: Gonosz kis manó, aki Németo.-ban, és Nagy Britanniában honosak. Számlájukra lehet írni, ha váratlanul tönkre mennek a dolgok, főleg a műszaki tárgyak. Embermagasságúak, de van közöttük egészen apró is. Barnák, bundásak, kárörvendek, bosszúállóak és gyakran éjjel jönnek elő. Egykor képesek voltak repülni, de mára a hegytetőkön élnek.
Tündérjelenségek


Tündérfények: az erdőben megjelenő, felvillanó fények. Vagy egy konkrét helyről érkező fény, ami tündérek helyét jelzi.

Tündérkörök: Nem más, mint a piros alapon fehér pöttyös mérges gomba körök, akárcsak a mesékben. Ha a ház mellett jelenik egy, szerencsés jelnek számit. Körbe kell szaladni az óramutató járásnak megegyezően kilencszer, és megláthatjuk a tündéreket. Ha teliholdnál beállsz, vagy beülsz a tündérkör közepébe, egy kívánságod teljesülni fog.

Tündérkenőcs: Ha az ember szemére keni ezt a kenőcsöt, látni fogja a tündéreket, de azokat is, akik képesek láthatatlanná válni.

Tündérkutyák: Démoni tulajdonságokkal ruházták fel őket. Hatalmas, fekete kutyák egyik leghíresebbje Black Shuck, vagy Skóciában Black Angus. Aki találkozik velük, az évben utoléri a halál.

Tündér kölcsönök és tündér ajándékok: Titokban kell tartani amit a tündérek hagytak hátra, máskülönben az áldás elszáll. Vagy, amit mi cseréltünk el velük.

Tündéristennők: Aine, Maeve, Morgan Le Fay, Clidona, A Tó Tündére
(A kelta Maeve istennő lett a harcos Mabb, a Tündérek királynője, akit Titania-nak is hívnak, azaz Mab királynő)

Tündér istenek: Erl Király, Ankou, Manannan Mac Lir, (Merlin)

2012. szeptember 29., szombat

Az atlantiszi gyűrű


A atlantiszi gyűrű nemcsak titokzatos, de egyre szélesebb körben terjed, hiszen védelmező és gyógyító ereje rendkívüli. Az eredeti gyűrűt, mely homokkőből készült, egy Francia egyiptológus: d’Agrain találta meg 1860-ban, a Királyok völgyében végzett ásatásai során, Jua Főpap sírjában. A sír felnyitásakor megtalált papírra vetett átok azért nem hatott rá, mert később magánál tartotta a gyűrűt.
A gyűrű védő erejét Howard Carter, a Tutanhamon sírjának híres felfedezője „saját bőrén” is megtapasztalhatta. Howard Carter, aki már akkor az atlantiszi gyűrű birtokában volt, az 1920-as években ásatásokat vezetett a Királyok Völgyében Lord Carnavon anyagi és erkölcsi támogatásával. A munkálatokban résztvevő emberek a fáraó sírjának feltárása után nem sokkal titokzatos módon egymás után meghaltak. Az emberek a „Fáraó átkáról” kezdtek beszélni, és az ebben való hitet minden következő haláleset egyre csak erősítette. Maga Howard Carter pedig, aki a sír feltárásához a legnagyobb mértékben járult hozzá, természetes halállal halt meg 1939-ben, tizenhét évvel a sír feltárása után. A gyűrű azonban a feltárás idején állandóan nála volt.A gyűrűn lévő mintázat egyből felkeltette a francia egyiptológus érdeklődését, mivel sehogyan sem illett az egyiptomi kultúrára jellemző hagyományos motívumokhoz. Az ábra meghatározott geometriai formákból elrendezett mintát mutatott. A gyűrűre bukkanó egyiptológus végül arra a megállapításra jutott, hogy a sírban talált gyűrű Atlantiszról származik, és kora több ezer évre tehető. A gyűrű mintája egyértelműen az egyiptomi kultúra előtti civilizáció terméke, amely vagy ott jött létre, vagy később került oda, de amelynek mindkét esetben az ősi egyiptomiak voltak az örökösei. Az egyiptomi civilizáció akár az atlantiszival párhuzamosan is létezhetett, kereskedelmi, kulturális és szellemi kapcsolatokat fenntartva. Így is az egyiptomi pap birtokába kerülhetett a titokzatos gyűrű.
André de Bélizal, a modern kori radiesztézia egykori úttörője elsőként végzett komplex radiesztéziai vizsgálatokat a gyűrűn, és már az első pillanatban megértette, hogy rendkívüli erővel és hatáskörrel bíró tárggyal van dolga. Rájött, hogy az egyszerű geometriai formáknak egyenként saját, meghatározott jelentésük és rendeltetésük van, csakúgy, mint a teljes mintázatnak. A gyűrű köralakjának, azaz a forma megválasztásának is lényeges a jelentése. Rajzolata három hosszú téglalapból, hat négyzetből és a formát két oldalról lezáró két háromszögből áll. Az összegyűjtött eredmények alapján André de Bélizal megállapította, hogy az atlantiszi jelet hordozó gyűrű hatalmas erejű energetikai védőpajzs, amely viselőjét mindennemű külső káros befolyástól megóvja. A gyűrű mintázata elektromágneses hullámokat sugároz, melyek képesek létrehozni egy, még kideríthetetlen elv szerint aktívan működő védőpajzsot, megelőzve minden káros energetikai befolyást, mint pl. a geofizikai okok vagy a légkör rezgésének zavaró hatásai. Ide tartozik továbbá bármilyen rossz kívánság, átok, rontás vagy egyéb mágikus agresszió energetikai töltésének közömbösítése (vagy akár transzformálása) is.
A gyűrű megmagyarázhatatlan érintetlenséget biztosít viselőjének, védi minden formájú külső agresszió ellen. Ennek oka a bizonyos kiváltságos formák által sugárzott, nagyon nehezen (vagy egyáltalán nem) áthatolható védőburok. A külső agresszión kívül a gyűrű védi viselőjét olyan diszharmonizáló befolyásoktól, amely tudatosan vagy nem, saját belső energiáink megzavarásából fakad. Más szóval, szabályozza saját energiamezőnket, melynek maga a gyűrű is része. A gyűrű második fontos tulajdonsága a gyógyítás. A test energetikai egyensúlyt állítja helyre, viselése közben kiegyenlítődik az aura. A harmadik tulajdonsága az intuíció és az érzékszerveken túli érzékelés megerősítése. A gyűrű viselője érzékennyé válik bizonyos hatásokra és üzenetekre, melyeket másképpen nem tudott volna érzékelni. A kutatók egyfajta antennához hasonlítják a gyűrűt, amely érzékennyé teszi viselőjét a „finom” üzenetekre, illetve segít felfedni parajelenségbeli képességeiket. Rogger de Lafforest szerint Jua, a főpap (akinek a sírjában találtak rá a gyűrűre) egyfajta különleges, vezeték nélküli telefonként használta gyűrűjét, hogy a beavatottakkal tartani tudja a kapcsolatot. A fáraók papjai − az atlantisziak misztikus titkainak örökösei − olyan hihetetlen módszereket ismertek, amelyeket a modern tudomány csak most kezd felfedezni.Az Atlantiszi gyűrű két végén lévő háromszögek a Szinuszt jelképezik, amelynek atlantiszi vonatkozásai vannak. A feltételezések szerint ugyanis onnan érkezett az atlantiszi kultúrát teremtő idegen civilizáció. A Szíriusz az egyik legfényesebb és legközelebbi csillag, amely tulajdonképpen két csillagból áll: a Szíriusz A-ból és az azt ötvenévenként megkerülő „fehér törpéből”, a Szíriusz B-ből. A Szinusszal számos ősi kultúra foglalkozott, és meglepően sokat tudtak róla. Az ősi egyiptomiak kultikus tiszteletet tanúsítottak a Szíriusz iránt, amelyet feltehetően az atlantisziaktól vettek át. A feltételezések szerint a gyűrűn lévő háromszögek a szinuszról érkező jeleket regisztráló antennák. Nem kizárt, hogy a gyűrű háromszög alakú elemei a piramis energiáját is jelképezik. A háromszög továbbá fényt, mozgást, életet, bőséget, védelmet szimbolizál és a védőmágia egyik legfontosabb eszközévé vált. A két háromszög „Héraklész Oszlopait” (Gibraltár) jelképezte, melyek utat nyitottak Atlantisz felé. A háromszög istenséget, szentséget, gondviselést, védelmet is jelképez. A gyűrű többi geometriai formái: négyzet − stabilitás, mozdulatlanság, alap (pl. a piramis alapja), a négy elem (levegő, víz, fold, tűz), az egyenlőség, a pártatlanság, a jog, az igazság, a tartósság. A négyzet és a téglalap a négy világtáj és a négy rendszeres szél megfelelői. (A három téglalap együtt ismét egy négyzetet alkot). A kör (gyűrű − az atlantiszi minta hordozója): végtelenség.
Az atlantiszi gyűrűn végzett mérések kimutatták, hogy sugárzása a fényspektrumbeli fehér fénynek felel meg. Tehát magába foglal minden olyan energiát, amely a harmonikus élethez szükséges. Tisztánlátó személyek az emberi aurára gyakorolt pozitív, erősítő hatásáról számolnak be. A tárgyak sugárzására jellemző az áramlás, a mágneses mező bizonyos tulajdonságai, a hőmérséklet változékonysága és a fény egynémely attribútuma, mint pl. a visszaverődés képessége. A színterápia a megfelelő hosszúságú hullám alkalmazása. Ez a gyógymód az ősi Egyiptomban, Kínában, Indiában és Görögországban is ismert volt és több. A betegséget a szervezet azon rendellenességének tartották, amely fényspektrumának egy adott hosszúságú hulláma, tehát egy adott szín abszorbeálását megakadályozta. E gyógyítás lényege a színek közötti arány visszaállítása. Az Atlantiszi gyűrű erre tökéletesen megfelel, hiszen az atlantiszi gyűrű, pontosabban annak rajzolata, alakja fehér fénnyel sugárzik, fényspektrumának minden színét tartalmazza. Más szóval a gyűrű maga egy „fényobjektum”.
A gyűrű ereje a mintázatban rejlik, független attól, milyen anyagból, vagy ékkövek felhasználásával készítik. Az Atlantiszi gyűrű sokszorosított másai a gyártásban felhasznált anyagaikban különböznek. Gyakran ékkövekkel díszítik, de a gyűrű maga nem a felhasznált anyagok, hanem a meghatározott rend szerint elrendezett geometrikus formák sugárzása miatt aktív. Így akár a papírra lerajzolt minta is tökéletesen működik. Ilyenformán Atlantisz ezen öröksége teljesen ingyenes és mindenki számára hozzáférhető.
Az Atlantiszi gyűrű mintázata:A vásárlás után a gyűrűt mosd le vízzel, amelybe egy csipetnyi tengeri sót oldottál fel. Ezzel azon személyek láthatatlan lenyomatait tisztíthatod le, akik addig a gyűrűt megérinthették. Ettől kezdve ne add más személyek kezébe, mivel a gyűrű tulajdonosa személyes energiamezőjének részévé válik, amely minden egyes embernél egyedi. Ha ez mégis megtörténne, ismételd meg a fenti tisztító kezelést. Ajánlott a gyűrűt háromhavonta 72 órára a tengeri sót tartalmazó vízbe áztatni.
Az atlantiszi gyűrű teljes felülete fehér fénnyel sugároz, de nyomokban felfedezhető benne minimális zöld pozitív és zöld negatív szín is. Így minden gyűrűnek két pólusa van és nem mindegy, hogy melyik oldalát hordjuk az ujjtő felé. Mielőtt az új gyűrűt viselni kezdenéd, mérd meg előbb ingával (vagy kérjünk meg erre egy ingával bánni tudó személyt), hogy melyik oldala pozitív (pontosabban, melyik oldala felel meg a pozitív zöld színnek), és melyik a negatív.
A következőket kell tenned: fektesd az asztalra a gyűrűt, és az ingát fölötte tartva a következő kérdést tedd fel: „Milyen pólusa van a gyűrű jelenleg vizsgált oldalának”? Ehhez azt a konvenciót fogadd el, miszerint a pozitív oldal megjelölése az inga jobbra való forgásának, a negatívé pedig a baloldalra való forgásnak felel meg. Ezután a pozitív oldalt mindig az ujjtő felé fordítva viseld a gyűrűt. A gyűrű hatása természetesen nem helyettesítheti az orvosi kezelést, de kitűnő kiegészítője lehet az orvosi és a természetgyógyászati kezeléseknek. Amikor a gyűrűt a megfelelő ujjra húzzuk fel, egy adott akupunktúrás csatornában, illetve az ujjakon lévő reflexzónákban is energiaáramlást serkentünk. Ez egyrészt beindítja a szervezet saját öngyógyító erőit, másrészt a gyűrű vonzza a finom kozmikus energiákat is. Nagy a valószínűsége, hogy a gyűrűt nem fogod tudni állandóan viselni. Engedj magadnak egy kis időt arra, hogy kitapasztald, hogyan kel



Csakrák, testünk energiaközpontjai.

A testben mérhetően hét energiaközpont található, sőt vannak olyan teóriák, melyek kilenc, illetve tizenkét fő energiaközpontról, úgynevezett csakráról tesznek említést. Nem tisztünk eldönteni, hogy téved-e valaki, ha az energiaközpontok kérdése kerül szóba. Az indiai tradíció szerinti hét energiaközponttal, vagyis a hét csakrával azonban érdemes megismerkednünk.A csakrák és összefüggéseik 
A testünk hét energetikai központját már igen korai időkben érzékelték. Indiától az ókorig, a középkortól napjainkig vannak említések a csakrákról. Az ókorban például a Naprendszer hét fő bolygóját ismerték, és ezeknek feleltették meg a hét energiaközpontot. Egy olyan összefüggő rendszert figyeltek meg eleink, mely ugyanúgy összefüggő rendszert alkot, mint a Naprendszerünk, az Univerzum. Speciális területei összefüggést mutatnak a tudatállapotainkkal viselkedésünkkel, személyiségün
kkel és életünkkel. Wilhelm Reich pszichológus már az ezernyolcszázas évek végén, az ezerkilencszázas évek elején felismerte, hogy az elnyomott érzések gócot alkotnak a test meghatározott területein, és megbetegítik azt. A félelem a nyakban, míg az együttérzés a szívben összpontosul. Megfigyelései egybeesnek az indiai csakrák tanaival.

Hol vannak a csakrák?
A hét csakra a törzs és a fej meghatározott pontjain található, a test tengelyvonalán. A különböző leírások nagyjából azonos helyre helyezik, és a csakrák, mint energiacsokrok méretében is többnyire egyező leírásokat találunk. (Egyes megfigyelők például almához, narancshoz viszonyítják a csakra központ méretét.) Annak valójában nem sok jelentősége van, hogy egy-egy csakra például hány centire helyezkedik el a köldöktől, mivel a testhez viszonyított adatok minden embernél mások. A kínaiak például egy hüvelykujjnyi mértékegységben gondolkodtak.

Hogyan érzékeljük a csakrákat?
A csakrák – bár a legtöbb szakirodalmi adat szerint egy almányi, vagy egy tenyérnyi területen érzékelhetők – személyenként eltérő méretűek lehetnek. A legjobb, ha saját magunkat kezdjük megfigyelni. A csakra - leírásoknak megfelelő helyek környékén saját tenyerünkkel érzékelhetjük azt a területet, ami érzékenyebb. Erre még a legszkeptikusabb emberek is képesek. Ezeken a területeken ugyanis kicsit erőteljesebb a test elektromossága, ami műszeresen is mérhető.

Mi van a kezemmel és a lábammal?
Gyakori, hogy aki most ismerkedik a csakrák fogalmával, meglepődik azon, hogy a karokon és a lábakon nincsenek csakrák. Valójában a karokon és a lábakon, a kezeken és a lábfejen is leképződnek a test csakrái. A köldök csakrát, ami az erő központja bárki érzékelheti saját tenyerének közepén, kb. háromujjnyira a csuklótól. Ugyanez a talpon, a sarkunk felső harmadában érzékelhető. Ezeken a pontokon keresztül nem csupán érzékelhetjük az energiát, hanem természetesen hatni is tudunk rá.






.




1. csakra

Az első csakra létünk alapja, tőle kapjuk a mindennapokhoz szükséges energiát és vitalitást. Amikor a fizikai létben anyagilag rosszul mennek a dolgaid, akkor a gyökércsakra működésével lehet probléma. Gondolataid folyamatosan a birtoklás, biztonság, érzéki örömök és az anyagi jólét körül forognak olyannyira, hogy a belső elégedetlenséget, mély frusztrációt érzel, ha ezekre a dolgokra gondolsz. A gyökércsakra a test energiaközpontjaink akkumlátora. Hibás működés esetén nem csak a fizikai testet károsítja, de megtöri energiatestünket is, azaz megakadályozza, hogy megfelelően áramoljon az energia a többi csakrában.
Csakraharmonizálás
A dobszó erősíti a gyökércsakra energiáit, és rezgései összehangolják a testet a talajjal, a gyökerekkel, az élettel. Nem véletlen, hogy a bennszülöttek ütemes, monoton dobolással esnek extázisba, és válnak eggyé a természettel a rituálék során. Ha szeretnéd a gyökércsakrádat harmonizálni, és a természetre hangolni, a pergő dobok mellett hallgasd a természet hangjait: a madárcsicsergést, tücsökciripelést, csobogó patakot.

2. csakra

A második csakra az ősi, örök érzelmek, a szexuális energiák és az alkotó energiák központja. A köldökcsakra összeköt minket a múlttal. Ez a második energiaközpont emlékeket, érzelmeket és információt tárol. Gyakran épp emiatt tudattalanul irányítja az életünket, mivel a nemiségről és önmagunkról alkotott hiedelmeinket és érzelmeinket tárolja. Ha nem működik megfelelően, akkor előfordulhat, hogy olyan partnert választunk, aki kielégíti a második csakra szükségleteit, azaz belesodródunk tudattalanul is a régi minták ismételgetésébe. Zavara vese- és hólyagbetegségekben is jelentkezhet, de petefészek gyulladás, hajhullás és gombás fertőzések is kialakulhatnak a bokkolt köldökcsakra működés esetén.
Csakraharmonizálás
A köldökcsakra eleme a víz, éppen ezért jót tesz, ha vízben pihenteted a tested. Érezd, ahogy a víz hullámai lemossák rólad a feszültséget és a múltból megmaradt negatív érzelmeket. Az éjszakai fürdőzés kifejezetten csakraharmonizáló, hiszen a Hold energiái növelik a köldökcsakra női energiáit.
A köldökcsakrát harmonizálják a csípő és alhas mozgásából álló gyakorlatok is. A hastánccal életre keltheted a kreatív és szexuális energiáidat.




A harmadik csakra elnevezései: 
Manipúra-csakra, solár- plexus (napfonat), köldök-csakra, lép-csakra, gyomor-csakra, máj-csakra. 

Hozzá tartozó tanulási feladataink: 
- a személyiség kibontakozása, 
- az élmények és az érzelmek feldolgozása, 
- a lény kialakulása, 
- befolyás és hatalom, 
- erő, 
- tapasztalatból eredő ész. 

A napfonat csakra körülbelül 18 hónapos és 3 éves kor között fejlődik, és a korai szocializálódással és nyelvtanulással függ össze. 

Szimbóluma a Tízszirmú lótuszvirág, melynek helye, a köldök felett kétujjnyira, előre felé nyílik. 

Akinek gyakran van gyomor, emésztési problémája, annak nem árt elgondolkoznia azon, mit nem tud, vagy nem akar "bevenni a gyomra". 
Az megoldatlan szituációkat, élethelyzeteket nem szabad elhanyagolni, mert az ilyenekből alakul ki a gyomorfekély, máj, epe problémák. 
Súlyos esetekben még rákos elváltozásokat is okozhat. 

Amikor megtanuljuk kezelni problémáinkat, akkor az addig megoldásra váró dolgok száma csökken, hiszen - ami nem foglalkoztat, az nincs is! 


A negyedik csakra elnevezései:
Anáhata-csakra, szív-csakra, szívközpont.

A szívcsakra 3 és 7 éves kor között, a külvilággal fenntartott kapcsolatokon keresztül fejlődik.
A hozzá tartozó tanulási feladatunk a szív tulajdonságainak kibontakozása, szeretet, együttérzés, jószívűség, önzetlenség, odaadás, gyógyítás.

Szimbóluma a Tizenkét szirmú lótuszvirág, melynek helye, a mellkas közepén található, szegycsonttól kicsit balra a szív felé helyezkedik el. Testünkön előrefelé nyílik a központi energia vezetékből.
A szívcsakra összeköti a 3 alsó - földhöz kapcsolódó, és a 3 felső - mennyei szférákhoz kapcsolódó csakrákat.

Alapelve, a lét odaadása, mely csak a szeretet adásán és kapásán keresztül működik.
Aki nem tud adni, annak gondja van a "kapással" is, és aki nem tud kapni, annak problémát okoz az adás is. E kettő harmóniája szükséges a szívcsakra megfelelő működéséhez.

Amikor a szívcsakrán keresztül áramoltatjuk a szeretetet, olyan életet élhetünk, mely harmonikus, kiegyensúlyozott, veszekedésektől mentes.
A feltétel nélküli szeretet átadása során, szinte katartikus élményt élhetünk át.
Az ötödik csakra elnevezései: Visuddha-csakra, nyak- csakra, torok csakra, kommunikációs központ. 

Szimbóluma a Tizenhat szirmú lótuszvirág, melynek helye a testünkön, a gége alatt a nyakon található, a központi energia vezetékből előrefelé nyílik. 

A hozzátartozó életfeladatok kifejlődése 7 éves kortól kezdődik, és szoros összefüggésben áll az önkifejezéssel. 
A hozzá tartozó tanulási feladatok a kommunikáció, kreatív önkifejezés, nyitottság, közel és távol látás, függetlenség, inspiráció, a lét finomabb síkjai felé vezető út. 

Amikor valamilyen torokfájásra utaló jeleket, vagy akár beszédproblémát érzékelünk, akkor minden esetben valamilyen kommunikációs probléma áll a háttérben. 
Amikor visszafojtott indulatok, gondolatok rekednek bennünk, nem tudjuk kikommunikálni a problémát, bármilyen külső tényező, korlátozó személy miatt, akkor súlyosabb esetekben a gége, száj, beszéd technika tartós károsodására lehet számítani. 
A kommunikációs képességeink felélesztésével a probléma csökken, hiszen az önkifejezés alapvető életfeladatunk egyike. Hatodik csakra elnevezései: 
Ádnyá-csakra, homlok-csakra, a „harmadik szem”, a tudás szeme, a belső szem (a parancs-csakra) 

Ehhez a csakrához tartozó életfeladatok, 12 éves kor után kezdenek a megkülönböztetésen és az ítélőképességen keresztül kialakulni. Ekkor kezdjük értékelni és érzékelni mások cselekedeteit és meggyőződését. Amikor egy gyermek kamaszkorba lépve elkezdi kritizálni környezetét, az mutatja, hogy csakrájához tartozó életfeladatok kezdenek kialakulni, de ezt sajnos a környezet nem mindig tolerálja. Ilyenkor a csakrán gyakran sérülések keletkeznek, ami kihat az aurára is, súlyosabb esetekben pedig az aura egyes részeinek elvékonyodásához vezethet. 

A csakrához tartozó tanulási feladatok a felismerés, az intuíció, a belső értékek kifejlődése, és a kommunikáció minden területen való használata. 

A 6. csakra szimbóluma a Kilencvenhat szirmú lótuszvirág. Melynek helye, testünkön az orrgyök fölött egyujjnyira, a homlok közepe táján, kb. kétujjnyira a homlok mögött található, és előrefelé nyílik. 
                   
            
A hetedik csakra elnevezései: 
Szahaszrára-csakra, korona-csakra, fejtetőközpont, ezerszirmú lótusz 

Szimbóluma az "Ezerszirmú lótuszvirág", melynek elhelyezkedése testünkön - 
a fejtető közepén található, és felfelé nyílik. 
Alapelve a tiszta lét, melyet legkönnyebben meditáció közben érzékelhetünk: ibolya, fehér, illetve arany színeket megjelenítve. 


A hetedik csakrához tartozó tanulási feladatunk, a belső látás segítségével felsőbbrendű ismeretek megszerzése, eggyé válás az örökléttel, egyetemes tudatosság megismerése, elsajátítása. 

A korona nem rendelkezik rá jellemző fejlődési időszakkal. Vannak emberek, akiknél a csakra egész életükben szunnyad. Ennek oka, hogy ez a csakra szorosan összefügg a szellemi érdeklődéssel, Isten keresésével, és csak akkor fejlődik ki, ha ilyesmivel foglalkozunk. 

Sokan keresik szellemi útjukat, de soha sem szabad csak az egyik csakrára fókuszálni. Gyakran okoz problémát, hogy még a szellemi tanítók között is van olyan, aki csak a felső csakrák fejlődésére fókuszál,és az alsóbb,földhöz kapcsolódó csakrák működését mellőzi tanításaiból. Ez a hiba azonban a mi fizikai síkunkon szinte azonnal érzékelhető, mert a "földtől való elrugaszkodás a személy és energia rendszere felborulását okozza. 

MyStat - Az ingyenes webstatisztika

2012. február 8., szerda

Idővel...

“Idővel megtanulod majd azt, hogy egy haragos pillanatban kimondott szó, egy egész élet folyamán tartó sebet üthet a másikban. Idővel megtanulod, hogy elnézést bárki kérhet, de megbocsátani csak az igazi nagy lelkek tudnak. Idővel meg fogod tanulni azt, hogyha mélyen megsértettél egy barátot, nagyon valószínű, hogy barátsága már soha többé nem lesz olyan erősségű. Idővel rájössz majd arra, hogy annak ellenére, hogy boldog vagy azokkal akik körülötted vannak, mégis rettenetesen hiányoznak neked azok, akik tegnap még veled voltak, és most már elmentek, nincsenek. Idővel megtanulod majd, hogy megbocsátani vagy bocsánatot kérni, azt mondani, hogy szeretsz, hogy vágyakozol, hogy szükséged van, hogy barát akarsz lenni – egy sírás előtt kimondva –, teljesen értelmetlen.”