Népszerű bejegyzések

2012. szeptember 29., szombat

Az atlantiszi gyűrű


A atlantiszi gyűrű nemcsak titokzatos, de egyre szélesebb körben terjed, hiszen védelmező és gyógyító ereje rendkívüli. Az eredeti gyűrűt, mely homokkőből készült, egy Francia egyiptológus: d’Agrain találta meg 1860-ban, a Királyok völgyében végzett ásatásai során, Jua Főpap sírjában. A sír felnyitásakor megtalált papírra vetett átok azért nem hatott rá, mert később magánál tartotta a gyűrűt.
A gyűrű védő erejét Howard Carter, a Tutanhamon sírjának híres felfedezője „saját bőrén” is megtapasztalhatta. Howard Carter, aki már akkor az atlantiszi gyűrű birtokában volt, az 1920-as években ásatásokat vezetett a Királyok Völgyében Lord Carnavon anyagi és erkölcsi támogatásával. A munkálatokban résztvevő emberek a fáraó sírjának feltárása után nem sokkal titokzatos módon egymás után meghaltak. Az emberek a „Fáraó átkáról” kezdtek beszélni, és az ebben való hitet minden következő haláleset egyre csak erősítette. Maga Howard Carter pedig, aki a sír feltárásához a legnagyobb mértékben járult hozzá, természetes halállal halt meg 1939-ben, tizenhét évvel a sír feltárása után. A gyűrű azonban a feltárás idején állandóan nála volt.A gyűrűn lévő mintázat egyből felkeltette a francia egyiptológus érdeklődését, mivel sehogyan sem illett az egyiptomi kultúrára jellemző hagyományos motívumokhoz. Az ábra meghatározott geometriai formákból elrendezett mintát mutatott. A gyűrűre bukkanó egyiptológus végül arra a megállapításra jutott, hogy a sírban talált gyűrű Atlantiszról származik, és kora több ezer évre tehető. A gyűrű mintája egyértelműen az egyiptomi kultúra előtti civilizáció terméke, amely vagy ott jött létre, vagy később került oda, de amelynek mindkét esetben az ősi egyiptomiak voltak az örökösei. Az egyiptomi civilizáció akár az atlantiszival párhuzamosan is létezhetett, kereskedelmi, kulturális és szellemi kapcsolatokat fenntartva. Így is az egyiptomi pap birtokába kerülhetett a titokzatos gyűrű.
André de Bélizal, a modern kori radiesztézia egykori úttörője elsőként végzett komplex radiesztéziai vizsgálatokat a gyűrűn, és már az első pillanatban megértette, hogy rendkívüli erővel és hatáskörrel bíró tárggyal van dolga. Rájött, hogy az egyszerű geometriai formáknak egyenként saját, meghatározott jelentésük és rendeltetésük van, csakúgy, mint a teljes mintázatnak. A gyűrű köralakjának, azaz a forma megválasztásának is lényeges a jelentése. Rajzolata három hosszú téglalapból, hat négyzetből és a formát két oldalról lezáró két háromszögből áll. Az összegyűjtött eredmények alapján André de Bélizal megállapította, hogy az atlantiszi jelet hordozó gyűrű hatalmas erejű energetikai védőpajzs, amely viselőjét mindennemű külső káros befolyástól megóvja. A gyűrű mintázata elektromágneses hullámokat sugároz, melyek képesek létrehozni egy, még kideríthetetlen elv szerint aktívan működő védőpajzsot, megelőzve minden káros energetikai befolyást, mint pl. a geofizikai okok vagy a légkör rezgésének zavaró hatásai. Ide tartozik továbbá bármilyen rossz kívánság, átok, rontás vagy egyéb mágikus agresszió energetikai töltésének közömbösítése (vagy akár transzformálása) is.
A gyűrű megmagyarázhatatlan érintetlenséget biztosít viselőjének, védi minden formájú külső agresszió ellen. Ennek oka a bizonyos kiváltságos formák által sugárzott, nagyon nehezen (vagy egyáltalán nem) áthatolható védőburok. A külső agresszión kívül a gyűrű védi viselőjét olyan diszharmonizáló befolyásoktól, amely tudatosan vagy nem, saját belső energiáink megzavarásából fakad. Más szóval, szabályozza saját energiamezőnket, melynek maga a gyűrű is része. A gyűrű második fontos tulajdonsága a gyógyítás. A test energetikai egyensúlyt állítja helyre, viselése közben kiegyenlítődik az aura. A harmadik tulajdonsága az intuíció és az érzékszerveken túli érzékelés megerősítése. A gyűrű viselője érzékennyé válik bizonyos hatásokra és üzenetekre, melyeket másképpen nem tudott volna érzékelni. A kutatók egyfajta antennához hasonlítják a gyűrűt, amely érzékennyé teszi viselőjét a „finom” üzenetekre, illetve segít felfedni parajelenségbeli képességeiket. Rogger de Lafforest szerint Jua, a főpap (akinek a sírjában találtak rá a gyűrűre) egyfajta különleges, vezeték nélküli telefonként használta gyűrűjét, hogy a beavatottakkal tartani tudja a kapcsolatot. A fáraók papjai − az atlantisziak misztikus titkainak örökösei − olyan hihetetlen módszereket ismertek, amelyeket a modern tudomány csak most kezd felfedezni.Az Atlantiszi gyűrű két végén lévő háromszögek a Szinuszt jelképezik, amelynek atlantiszi vonatkozásai vannak. A feltételezések szerint ugyanis onnan érkezett az atlantiszi kultúrát teremtő idegen civilizáció. A Szíriusz az egyik legfényesebb és legközelebbi csillag, amely tulajdonképpen két csillagból áll: a Szíriusz A-ból és az azt ötvenévenként megkerülő „fehér törpéből”, a Szíriusz B-ből. A Szinusszal számos ősi kultúra foglalkozott, és meglepően sokat tudtak róla. Az ősi egyiptomiak kultikus tiszteletet tanúsítottak a Szíriusz iránt, amelyet feltehetően az atlantisziaktól vettek át. A feltételezések szerint a gyűrűn lévő háromszögek a szinuszról érkező jeleket regisztráló antennák. Nem kizárt, hogy a gyűrű háromszög alakú elemei a piramis energiáját is jelképezik. A háromszög továbbá fényt, mozgást, életet, bőséget, védelmet szimbolizál és a védőmágia egyik legfontosabb eszközévé vált. A két háromszög „Héraklész Oszlopait” (Gibraltár) jelképezte, melyek utat nyitottak Atlantisz felé. A háromszög istenséget, szentséget, gondviselést, védelmet is jelképez. A gyűrű többi geometriai formái: négyzet − stabilitás, mozdulatlanság, alap (pl. a piramis alapja), a négy elem (levegő, víz, fold, tűz), az egyenlőség, a pártatlanság, a jog, az igazság, a tartósság. A négyzet és a téglalap a négy világtáj és a négy rendszeres szél megfelelői. (A három téglalap együtt ismét egy négyzetet alkot). A kör (gyűrű − az atlantiszi minta hordozója): végtelenség.
Az atlantiszi gyűrűn végzett mérések kimutatták, hogy sugárzása a fényspektrumbeli fehér fénynek felel meg. Tehát magába foglal minden olyan energiát, amely a harmonikus élethez szükséges. Tisztánlátó személyek az emberi aurára gyakorolt pozitív, erősítő hatásáról számolnak be. A tárgyak sugárzására jellemző az áramlás, a mágneses mező bizonyos tulajdonságai, a hőmérséklet változékonysága és a fény egynémely attribútuma, mint pl. a visszaverődés képessége. A színterápia a megfelelő hosszúságú hullám alkalmazása. Ez a gyógymód az ősi Egyiptomban, Kínában, Indiában és Görögországban is ismert volt és több. A betegséget a szervezet azon rendellenességének tartották, amely fényspektrumának egy adott hosszúságú hulláma, tehát egy adott szín abszorbeálását megakadályozta. E gyógyítás lényege a színek közötti arány visszaállítása. Az Atlantiszi gyűrű erre tökéletesen megfelel, hiszen az atlantiszi gyűrű, pontosabban annak rajzolata, alakja fehér fénnyel sugárzik, fényspektrumának minden színét tartalmazza. Más szóval a gyűrű maga egy „fényobjektum”.
A gyűrű ereje a mintázatban rejlik, független attól, milyen anyagból, vagy ékkövek felhasználásával készítik. Az Atlantiszi gyűrű sokszorosított másai a gyártásban felhasznált anyagaikban különböznek. Gyakran ékkövekkel díszítik, de a gyűrű maga nem a felhasznált anyagok, hanem a meghatározott rend szerint elrendezett geometrikus formák sugárzása miatt aktív. Így akár a papírra lerajzolt minta is tökéletesen működik. Ilyenformán Atlantisz ezen öröksége teljesen ingyenes és mindenki számára hozzáférhető.
Az Atlantiszi gyűrű mintázata:A vásárlás után a gyűrűt mosd le vízzel, amelybe egy csipetnyi tengeri sót oldottál fel. Ezzel azon személyek láthatatlan lenyomatait tisztíthatod le, akik addig a gyűrűt megérinthették. Ettől kezdve ne add más személyek kezébe, mivel a gyűrű tulajdonosa személyes energiamezőjének részévé válik, amely minden egyes embernél egyedi. Ha ez mégis megtörténne, ismételd meg a fenti tisztító kezelést. Ajánlott a gyűrűt háromhavonta 72 órára a tengeri sót tartalmazó vízbe áztatni.
Az atlantiszi gyűrű teljes felülete fehér fénnyel sugároz, de nyomokban felfedezhető benne minimális zöld pozitív és zöld negatív szín is. Így minden gyűrűnek két pólusa van és nem mindegy, hogy melyik oldalát hordjuk az ujjtő felé. Mielőtt az új gyűrűt viselni kezdenéd, mérd meg előbb ingával (vagy kérjünk meg erre egy ingával bánni tudó személyt), hogy melyik oldala pozitív (pontosabban, melyik oldala felel meg a pozitív zöld színnek), és melyik a negatív.
A következőket kell tenned: fektesd az asztalra a gyűrűt, és az ingát fölötte tartva a következő kérdést tedd fel: „Milyen pólusa van a gyűrű jelenleg vizsgált oldalának”? Ehhez azt a konvenciót fogadd el, miszerint a pozitív oldal megjelölése az inga jobbra való forgásának, a negatívé pedig a baloldalra való forgásnak felel meg. Ezután a pozitív oldalt mindig az ujjtő felé fordítva viseld a gyűrűt. A gyűrű hatása természetesen nem helyettesítheti az orvosi kezelést, de kitűnő kiegészítője lehet az orvosi és a természetgyógyászati kezeléseknek. Amikor a gyűrűt a megfelelő ujjra húzzuk fel, egy adott akupunktúrás csatornában, illetve az ujjakon lévő reflexzónákban is energiaáramlást serkentünk. Ez egyrészt beindítja a szervezet saját öngyógyító erőit, másrészt a gyűrű vonzza a finom kozmikus energiákat is. Nagy a valószínűsége, hogy a gyűrűt nem fogod tudni állandóan viselni. Engedj magadnak egy kis időt arra, hogy kitapasztald, hogyan kel



Csakrák, testünk energiaközpontjai.

A testben mérhetően hét energiaközpont található, sőt vannak olyan teóriák, melyek kilenc, illetve tizenkét fő energiaközpontról, úgynevezett csakráról tesznek említést. Nem tisztünk eldönteni, hogy téved-e valaki, ha az energiaközpontok kérdése kerül szóba. Az indiai tradíció szerinti hét energiaközponttal, vagyis a hét csakrával azonban érdemes megismerkednünk.A csakrák és összefüggéseik 
A testünk hét energetikai központját már igen korai időkben érzékelték. Indiától az ókorig, a középkortól napjainkig vannak említések a csakrákról. Az ókorban például a Naprendszer hét fő bolygóját ismerték, és ezeknek feleltették meg a hét energiaközpontot. Egy olyan összefüggő rendszert figyeltek meg eleink, mely ugyanúgy összefüggő rendszert alkot, mint a Naprendszerünk, az Univerzum. Speciális területei összefüggést mutatnak a tudatállapotainkkal viselkedésünkkel, személyiségün
kkel és életünkkel. Wilhelm Reich pszichológus már az ezernyolcszázas évek végén, az ezerkilencszázas évek elején felismerte, hogy az elnyomott érzések gócot alkotnak a test meghatározott területein, és megbetegítik azt. A félelem a nyakban, míg az együttérzés a szívben összpontosul. Megfigyelései egybeesnek az indiai csakrák tanaival.

Hol vannak a csakrák?
A hét csakra a törzs és a fej meghatározott pontjain található, a test tengelyvonalán. A különböző leírások nagyjából azonos helyre helyezik, és a csakrák, mint energiacsokrok méretében is többnyire egyező leírásokat találunk. (Egyes megfigyelők például almához, narancshoz viszonyítják a csakra központ méretét.) Annak valójában nem sok jelentősége van, hogy egy-egy csakra például hány centire helyezkedik el a köldöktől, mivel a testhez viszonyított adatok minden embernél mások. A kínaiak például egy hüvelykujjnyi mértékegységben gondolkodtak.

Hogyan érzékeljük a csakrákat?
A csakrák – bár a legtöbb szakirodalmi adat szerint egy almányi, vagy egy tenyérnyi területen érzékelhetők – személyenként eltérő méretűek lehetnek. A legjobb, ha saját magunkat kezdjük megfigyelni. A csakra - leírásoknak megfelelő helyek környékén saját tenyerünkkel érzékelhetjük azt a területet, ami érzékenyebb. Erre még a legszkeptikusabb emberek is képesek. Ezeken a területeken ugyanis kicsit erőteljesebb a test elektromossága, ami műszeresen is mérhető.

Mi van a kezemmel és a lábammal?
Gyakori, hogy aki most ismerkedik a csakrák fogalmával, meglepődik azon, hogy a karokon és a lábakon nincsenek csakrák. Valójában a karokon és a lábakon, a kezeken és a lábfejen is leképződnek a test csakrái. A köldök csakrát, ami az erő központja bárki érzékelheti saját tenyerének közepén, kb. háromujjnyira a csuklótól. Ugyanez a talpon, a sarkunk felső harmadában érzékelhető. Ezeken a pontokon keresztül nem csupán érzékelhetjük az energiát, hanem természetesen hatni is tudunk rá.






.




1. csakra

Az első csakra létünk alapja, tőle kapjuk a mindennapokhoz szükséges energiát és vitalitást. Amikor a fizikai létben anyagilag rosszul mennek a dolgaid, akkor a gyökércsakra működésével lehet probléma. Gondolataid folyamatosan a birtoklás, biztonság, érzéki örömök és az anyagi jólét körül forognak olyannyira, hogy a belső elégedetlenséget, mély frusztrációt érzel, ha ezekre a dolgokra gondolsz. A gyökércsakra a test energiaközpontjaink akkumlátora. Hibás működés esetén nem csak a fizikai testet károsítja, de megtöri energiatestünket is, azaz megakadályozza, hogy megfelelően áramoljon az energia a többi csakrában.
Csakraharmonizálás
A dobszó erősíti a gyökércsakra energiáit, és rezgései összehangolják a testet a talajjal, a gyökerekkel, az élettel. Nem véletlen, hogy a bennszülöttek ütemes, monoton dobolással esnek extázisba, és válnak eggyé a természettel a rituálék során. Ha szeretnéd a gyökércsakrádat harmonizálni, és a természetre hangolni, a pergő dobok mellett hallgasd a természet hangjait: a madárcsicsergést, tücsökciripelést, csobogó patakot.

2. csakra

A második csakra az ősi, örök érzelmek, a szexuális energiák és az alkotó energiák központja. A köldökcsakra összeköt minket a múlttal. Ez a második energiaközpont emlékeket, érzelmeket és információt tárol. Gyakran épp emiatt tudattalanul irányítja az életünket, mivel a nemiségről és önmagunkról alkotott hiedelmeinket és érzelmeinket tárolja. Ha nem működik megfelelően, akkor előfordulhat, hogy olyan partnert választunk, aki kielégíti a második csakra szükségleteit, azaz belesodródunk tudattalanul is a régi minták ismételgetésébe. Zavara vese- és hólyagbetegségekben is jelentkezhet, de petefészek gyulladás, hajhullás és gombás fertőzések is kialakulhatnak a bokkolt köldökcsakra működés esetén.
Csakraharmonizálás
A köldökcsakra eleme a víz, éppen ezért jót tesz, ha vízben pihenteted a tested. Érezd, ahogy a víz hullámai lemossák rólad a feszültséget és a múltból megmaradt negatív érzelmeket. Az éjszakai fürdőzés kifejezetten csakraharmonizáló, hiszen a Hold energiái növelik a köldökcsakra női energiáit.
A köldökcsakrát harmonizálják a csípő és alhas mozgásából álló gyakorlatok is. A hastánccal életre keltheted a kreatív és szexuális energiáidat.




A harmadik csakra elnevezései: 
Manipúra-csakra, solár- plexus (napfonat), köldök-csakra, lép-csakra, gyomor-csakra, máj-csakra. 

Hozzá tartozó tanulási feladataink: 
- a személyiség kibontakozása, 
- az élmények és az érzelmek feldolgozása, 
- a lény kialakulása, 
- befolyás és hatalom, 
- erő, 
- tapasztalatból eredő ész. 

A napfonat csakra körülbelül 18 hónapos és 3 éves kor között fejlődik, és a korai szocializálódással és nyelvtanulással függ össze. 

Szimbóluma a Tízszirmú lótuszvirág, melynek helye, a köldök felett kétujjnyira, előre felé nyílik. 

Akinek gyakran van gyomor, emésztési problémája, annak nem árt elgondolkoznia azon, mit nem tud, vagy nem akar "bevenni a gyomra". 
Az megoldatlan szituációkat, élethelyzeteket nem szabad elhanyagolni, mert az ilyenekből alakul ki a gyomorfekély, máj, epe problémák. 
Súlyos esetekben még rákos elváltozásokat is okozhat. 

Amikor megtanuljuk kezelni problémáinkat, akkor az addig megoldásra váró dolgok száma csökken, hiszen - ami nem foglalkoztat, az nincs is! 


A negyedik csakra elnevezései:
Anáhata-csakra, szív-csakra, szívközpont.

A szívcsakra 3 és 7 éves kor között, a külvilággal fenntartott kapcsolatokon keresztül fejlődik.
A hozzá tartozó tanulási feladatunk a szív tulajdonságainak kibontakozása, szeretet, együttérzés, jószívűség, önzetlenség, odaadás, gyógyítás.

Szimbóluma a Tizenkét szirmú lótuszvirág, melynek helye, a mellkas közepén található, szegycsonttól kicsit balra a szív felé helyezkedik el. Testünkön előrefelé nyílik a központi energia vezetékből.
A szívcsakra összeköti a 3 alsó - földhöz kapcsolódó, és a 3 felső - mennyei szférákhoz kapcsolódó csakrákat.

Alapelve, a lét odaadása, mely csak a szeretet adásán és kapásán keresztül működik.
Aki nem tud adni, annak gondja van a "kapással" is, és aki nem tud kapni, annak problémát okoz az adás is. E kettő harmóniája szükséges a szívcsakra megfelelő működéséhez.

Amikor a szívcsakrán keresztül áramoltatjuk a szeretetet, olyan életet élhetünk, mely harmonikus, kiegyensúlyozott, veszekedésektől mentes.
A feltétel nélküli szeretet átadása során, szinte katartikus élményt élhetünk át.
Az ötödik csakra elnevezései: Visuddha-csakra, nyak- csakra, torok csakra, kommunikációs központ. 

Szimbóluma a Tizenhat szirmú lótuszvirág, melynek helye a testünkön, a gége alatt a nyakon található, a központi energia vezetékből előrefelé nyílik. 

A hozzátartozó életfeladatok kifejlődése 7 éves kortól kezdődik, és szoros összefüggésben áll az önkifejezéssel. 
A hozzá tartozó tanulási feladatok a kommunikáció, kreatív önkifejezés, nyitottság, közel és távol látás, függetlenség, inspiráció, a lét finomabb síkjai felé vezető út. 

Amikor valamilyen torokfájásra utaló jeleket, vagy akár beszédproblémát érzékelünk, akkor minden esetben valamilyen kommunikációs probléma áll a háttérben. 
Amikor visszafojtott indulatok, gondolatok rekednek bennünk, nem tudjuk kikommunikálni a problémát, bármilyen külső tényező, korlátozó személy miatt, akkor súlyosabb esetekben a gége, száj, beszéd technika tartós károsodására lehet számítani. 
A kommunikációs képességeink felélesztésével a probléma csökken, hiszen az önkifejezés alapvető életfeladatunk egyike. Hatodik csakra elnevezései: 
Ádnyá-csakra, homlok-csakra, a „harmadik szem”, a tudás szeme, a belső szem (a parancs-csakra) 

Ehhez a csakrához tartozó életfeladatok, 12 éves kor után kezdenek a megkülönböztetésen és az ítélőképességen keresztül kialakulni. Ekkor kezdjük értékelni és érzékelni mások cselekedeteit és meggyőződését. Amikor egy gyermek kamaszkorba lépve elkezdi kritizálni környezetét, az mutatja, hogy csakrájához tartozó életfeladatok kezdenek kialakulni, de ezt sajnos a környezet nem mindig tolerálja. Ilyenkor a csakrán gyakran sérülések keletkeznek, ami kihat az aurára is, súlyosabb esetekben pedig az aura egyes részeinek elvékonyodásához vezethet. 

A csakrához tartozó tanulási feladatok a felismerés, az intuíció, a belső értékek kifejlődése, és a kommunikáció minden területen való használata. 

A 6. csakra szimbóluma a Kilencvenhat szirmú lótuszvirág. Melynek helye, testünkön az orrgyök fölött egyujjnyira, a homlok közepe táján, kb. kétujjnyira a homlok mögött található, és előrefelé nyílik. 
                   
            
A hetedik csakra elnevezései: 
Szahaszrára-csakra, korona-csakra, fejtetőközpont, ezerszirmú lótusz 

Szimbóluma az "Ezerszirmú lótuszvirág", melynek elhelyezkedése testünkön - 
a fejtető közepén található, és felfelé nyílik. 
Alapelve a tiszta lét, melyet legkönnyebben meditáció közben érzékelhetünk: ibolya, fehér, illetve arany színeket megjelenítve. 


A hetedik csakrához tartozó tanulási feladatunk, a belső látás segítségével felsőbbrendű ismeretek megszerzése, eggyé válás az örökléttel, egyetemes tudatosság megismerése, elsajátítása. 

A korona nem rendelkezik rá jellemző fejlődési időszakkal. Vannak emberek, akiknél a csakra egész életükben szunnyad. Ennek oka, hogy ez a csakra szorosan összefügg a szellemi érdeklődéssel, Isten keresésével, és csak akkor fejlődik ki, ha ilyesmivel foglalkozunk. 

Sokan keresik szellemi útjukat, de soha sem szabad csak az egyik csakrára fókuszálni. Gyakran okoz problémát, hogy még a szellemi tanítók között is van olyan, aki csak a felső csakrák fejlődésére fókuszál,és az alsóbb,földhöz kapcsolódó csakrák működését mellőzi tanításaiból. Ez a hiba azonban a mi fizikai síkunkon szinte azonnal érzékelhető, mert a "földtől való elrugaszkodás a személy és energia rendszere felborulását okozza. 

MyStat - Az ingyenes webstatisztika

2012. február 8., szerda

Idővel...

“Idővel megtanulod majd azt, hogy egy haragos pillanatban kimondott szó, egy egész élet folyamán tartó sebet üthet a másikban. Idővel megtanulod, hogy elnézést bárki kérhet, de megbocsátani csak az igazi nagy lelkek tudnak. Idővel meg fogod tanulni azt, hogyha mélyen megsértettél egy barátot, nagyon valószínű, hogy barátsága már soha többé nem lesz olyan erősségű. Idővel rájössz majd arra, hogy annak ellenére, hogy boldog vagy azokkal akik körülötted vannak, mégis rettenetesen hiányoznak neked azok, akik tegnap még veled voltak, és most már elmentek, nincsenek. Idővel megtanulod majd, hogy megbocsátani vagy bocsánatot kérni, azt mondani, hogy szeretsz, hogy vágyakozol, hogy szükséged van, hogy barát akarsz lenni – egy sírás előtt kimondva –, teljesen értelmetlen.”  

2012. február 7., kedd

Shax : Egy élő haldokló gondolatai



Csak ülök itt az ablakomba és bámulom a holdat. Nem hallgatok semmit, most kivételesen a karomon sem nyitok eret. Már ahhoz sincs erőm. Csak ülök és nézem az eget. Olyan szép. Az ezüstös fénye mindent megvilágít éjjel, amit nappal a nap. Nekem a holdvilág mégis jobban tetszik. Sejtelmes és egyben oly szomorú. Mindent más színben tüntet fel, mint amilyennek reggel látjuk. Most sokkal szebb. Nem?... Te szereted az éjszakát? Én kiskoromba nem féltem a sötéttől, bár be kell vallanom, nem kedveltem annyira, mint most. A sötétség eltakarja a világ mocskát. Nem látszik a nagy rohanás, sem a veszekedés, a sikolyok szelik csak néha a levegőt. Fájdalmas és szívszaggató sikolyok. Amikor a lelkek, az elgyötört lelkek is szóhoz jutnak. Akik már nem bírják tovább. Akiknek minden perc, szenvedés, akik mindig összeomlanak... újra és újra. Nincs ki, megtartsa őket, senkire sem számíthatnak. És ha már nem bírják tovább... nos, igen. Megteszik. Aztán siratják őket a rokonok és a ,,barátok", akiknek mellettük kellett volna állni. Jó esetben. Van, amikor akkor sem veszik észre. Bár ez véleményem szerint akkor már teljesen mindegy. Nem? Mire megy vele az illető, hogyha gyászolják a halálát, de az életben le sem köpték? Persze, nem kap virágot. Az csak dekoráció. Jelzi, hogy gondolnak rá. Ezt is csak a többi gyászoló látja, ő már sohasem. Neki tényleg mindegy. Akinek meg tényleg hiányzik, ő a lelkében állít emléket az illetőnek. DE ha tényleg szerette miért nem segített neki? Miért hagyta meghalni? Talán nem szerette eléggé? Talán kevés volt? Nem tudott, esetleg nem bírt segíteni? Hát igen. Azt mondják, h a barátság mindent kibír. De ezt másképp is fel lehet fogni. I van akkor, hogyha az illető szenved... kimondhatatlanul szenved. Már csak a barátja kedvéért él, aki arra kérte: ,,Ne." Ez nem önzés részéről? Csak azért éljen, pontosabban haldokoljon, mert a barátja megkérte? Ha tényleg szereti őt, akkor el kellene engednie, ha már minden módon segíteni akart neki, de nem ment. Megfogni remegő kezét, melyben kés van, és átsegíti őt a másvilágra. Ha szereti, megtiszteli ezzel. Emléket állít személyének és örül, hogy ő már nem szenved.
Vajon nekem van olyan barátom, aki segítene? Ha megkérném, megtenné? Megfogná remegő kezemet? Mert egyedül nem megy. Egyedül, bevallom, félek. Élni nem bírok, halni nem merek. Hát élet ez?! Csak egy senki vagyok, aki feláll, csak azért, hogy újra és újra porba hulljon. Mert mindig megcsillan a remény kis szikrája, hogy lehetek még boldog, nevethetek önfeledten és van valaki, akire számíthatok, akit szerethetek, s aki viszont szeret... Olyan szép... álmok. Nem tudom megmondani, hogy hányszor hulltam vissza... számtalanszor. De akárhányszor is visszaesek... ezt nem lehet megszokni.
Tudod, mire számítsz, de minden alkalom olyan, mint az első... ha nem rosszabb. De ,,szerencsére" csak az fáj elviselhetetlenül, amíg leesel. Mikor már újra a porban vagy, az már elviselhetőbb. Ismerősebb. Az.
S mikor feltámad a remény... mikor újra érezni kezdesz... mikor újra nagy nehezen felállsz... mikor újra felveszed azt az elviselhetetlen terhet... mert látsz célt. A cél meg erőt ad... újra, reményt. És újra elindulsz az utadon, melyen a kövek a szenvedés kövei, a porból a te könnyeid által lesz sár, és mely egy sziklához vezet, amely mérföldkő, az életedben.
Tudom mi vár rám, hogyha újra felkelek. Tudom, hogy visszahullok. Tudom, hogy újra és újra meghal belőlem valami. Talán a lelkemből egy darab. Egyre nagyobb és nagyobb. Úgy fáj... Elviselhetetlenül és kegyetlenül kínoz, miközben elhal... S, mi marad a végén? Semmi. Ha a lélek meghal, minek éljen a test?
Én már évek óta haldoklok... minden átkozott nap meghal egy részem... DE ha jön a remény... újra feltámad, újra érez, újra él, hogy újra meghalhasson.
Szenvedni jöttem e világra. A kés itt fekszik mellettem. Szép és éles. Mégsem teszem meg. És a sors ezt nagyon jól tudja. Kínoz, mert tisztában van vele, hogy bár itt van a kezemben, mégsem teszem meg. Gyötörhet egy életen át...