Az itáliai boszorkányvallás, a stregheria gyökerei

Olaszország pogány hagyományai egyedülállóak a boszorkányság szempontjából. Tradicionálisan "vecchia religione", azaz ősi vallás néven foglalják össze azokat a tradíciókat, melyek a "stregheria", az olasz boszorkányság gyökerei. Követői generációról generációra örökítették az ősi hitet. A boszorkányság az olasz vidékeken egészen a XX. századig létezett és virágzott, de például a lombardiai parasztok mai babonái közül is sok származik a boszorkány-hitből.
Horáciusz, a római költő írásában találjuk talán a legkorábbi utalást az olasz boszorkányokra, és holdkultuszukra. Az i. e. 30 körül íródott "Epodes"-ben elmeséli egy olasz boszorkány, Canidia legendáját. Horáciusz szerint Proszerpina és Diana adja a hatalmat a boszorkányoknak, akik titkon összegyűlnek, hogy misztikus imádatukat előadhassák. Említ egy bizonyos könyvet "Libros Carminium" néven is, mely idézéseket és varázsigéket tartalmaz, és melynek segítségével "a Hold lehívható az égről". Más ókori, római szerzők, mint például Ovidiusz, hasonló legendákról regéltek. Elbeszéléseikben úgy fest, hogy a boszorkányság köztudott, ismert dolog volt akkoriban. Számos szerző említi, hogy a boszorkányok összegyűltek teliholdkor, és "messze elkerülték a napistenek városait".
Julio Baroja antropológus a "The World of the Witches" (A boszorkányok világa) című könyvében bizonyítékokat tár fel arra vonatkozólag, hogy az V. és VI. században egész dél-Európában virágzott a Diana-kultusz.
A középkorban Olaszországban is elkezdődtek a boszorkányüldözések, bár viszonylag későn, a IV. század második felében. Az egyedülálló, falusi boszorkányokat ekkor sem zaklatták, azok háborítatlanul folytathatták tovább gyógyító, tanácsadó szerepkörüket - a katolikus egyház a szervezett csoportokat akarta elsősorban felkutatni és megsemmisíteni. 1390-ben a milánói Pierina de Bugatis perében azt vallotta, hogy részt vesz "Erodiade játékában". Ugo da San Vittore, egy XII. századi itáliai apát szintén olyan asszonyokról számolt be, akik azt hiszik, hogy éjjelente állatok hátán lovagolnak "Erodiade"-val, akit ő Dianával és Minervával hoz összefüggésbe. 1457-ből egy olyan feljegyzés maradt ránk, mely három nő peréről szól Bressanoné-ban, akik a "Diana Társaság" követőinek vallották magukat.
A túlélés érdekében a kultusz teljesen visszahúzódott, és követői titokban tevékenykedtek tovább. A XVII. századból ennek ellenére egészen sok kézirat maradt fent, mely olasz boszorkányok varázsigéit és bűbájait őrzi. Ezek az iratok családokon belül hagyományozódtak évszázadokig.
Úgy tartották, hogy Olaszország különböző részein három fő klán őrizte a stregheria ősi titkait. Mindhárom Aradia tanításainak egy-egy részét vitte tovább. A Fanara a Földmisztériumok őrzője északon. ők ismerték a ley-vonalak titkait. A Janarra és a Tanarra klán Közép-Olaszországban tanyázott. A Janarra volt a Holdmisztériumok őrzője, őket gyakran nevezték Tengeri Boszorkányoknak is. A Tanarra klán a Csillagok Titkait ismerte. Mindhárom klán az isteni párnak különböző aspektusait tiszteli, de a vezetők szoros kapcsolatot tartanak fent egymással.
A klánok nevei Tana istennő aspektusaiból származnak. Az Istennő az égben az Ég Királynőjeként jelenik meg, melyet a Hold jelképez, és ami további aspektusokra bontható fel (holdistennő hármasság). A földön az Istennő Földanyaként, az alvilágban pedig a Holtak Úrnőjeként jelenik meg. Fana Tanának a földi, Jana pedig az égi megjelenési formája. A férfi isten neve Tanus, földi aspektusa, a termékenység és bőség Fanus, égi képmása pedig Janus. Fanus magasabb aspektusa Dianus (lásd később). Fanust általában állatszervakkal a fején ábrázolták, Janus koronát visel, míg Tanus feje körül kék fénysugár ragyog.
A stregheria napjainkban is az ősi klánok alapján szerveződik. Mindegyik csoportnak van vezetője, kinek az a feladata, hogy megőrizze a hagyomány tisztaságát, és továbbvigye az örökséget. A vezető neve Grimas. A coven (boszorkánycsoport) hagyományos elnevezései: Boschetto, ami ligetet jelent; Selva (erdő) vagy Congrega. A csoport létszáma háromtól tizenháromig terjedhet. A csoport tagjai három fokozatba sorolhatóak, mindhárom fokozatnak klántól függő, saját színű szalagja van és titkos kézjele.
A stregák nem Szabbatnak nevezik ünnepeiket, inkább a Treguenda névvel illetik őket. A négy fő ünnep októberben, februárban, májusban és augusztusban van. Ezek: október 31. - La Festa dell' Ombra (Az Árnyék Ünnepe - egyéb elnevezései: Calenda, Ognassanti, Tutti i Santi vagy Terzina); február 2. körül - Lupercus (vagy Calendora); május 1. - Tana istennő napja (vagy La Giornata di Diana, Calendmaggio); és az augusztusi első aratás, a Cornucopia (vagy Raccolto) ünnepe, augusztus első hetében. A másik négy, kisebb ünnep megegyezik a tavaszi (Primeira, Equinozio della Primavera) és őszi napéjegyenlőség (Equinozio di Autunno), illetve a nyári (La Festa dell' Estate, Festa delle Erbe vagy Solstizie d'Estate) és téli napforduló (Yule, Saturnalia, La Festa dell' Inverno) napjaival. A nyolc ünnep összefoglaló neve "A Kerék". Ez az elnevezés az év körét jelenti.
A stregheria koncepciója szerint az év köre alapvetően két részre oszlik, melyek közül a nyári félévet az Istennő, a téli félévet az Isten uralja. Ebben a rendszerben az Istennő a természet termékenységét jelképezi, az Isten pedig a halál uraként jelenik meg. Követői ezt a gyakorlatban is megvalósítják, mégpedig úgy, hogy a csoport vezetője, a Főpap "uralkodik" az Árnyék Ünnepétől kezdve május elsejéig, majd Tana istennő napját átadja hatalmát a Főpapnőnek az év további részére. Az Isten hónapjai alatt csuklyával felszerelt köpenyt viselnek a rítusokon, míg az Istennő hónapjai alatt meztelenül tartják a szertartásokat.
A telihold ünnepek neve Veglione, mely irodalmi jelentése "egész éjjel táncolás".
Az ősi tudást a stregák saját kézzel írott könyvekben jegyezték le, melyek neve "Az Utak Könyve". Ezek mindegyike három részre tagozódott: Utak, Hívások és Mágia. Az Utak rész tartalmazta a rituális instrukciókat, a törvényeket, és az olyan közösségi rítusokat, mint a Gyermek Megáldása, a Házassági Ceremónia, a Halotti Ceremónia, a Beavatások Rítusai. Ebben a részben jegyezték le az Istennőről és az Istenről szóló legendákat is, valamint a tanítványok és a klántagok névsorát is tartalmazta. A Hívások részben jegyezték le a kántálásokat, a kézjeleket, rituális mozdulatokat, a klán arcfestését és titkos jeleit. Végül a Mágia rész tartalmazta a varázsigéket, bájolásokat, recepteket, a gyógyítás fortélyait és a gyógynövények ismeretét.