A szerelem madara...

Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, fénylő színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is, aki nézi.
Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő és beleszeretett. Az ámulattól tátott szájjal figyelte a repülését, a szíve hevesebben vert, a szeme szerelmesen csillogott. Egyszer megkérte, hogy hadd repüljön vele, és átszelték az egész égboltot, teljes harmóniában. A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat.
DE egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? És megijedt.
Félt, hogy más madárral nem fogja ugyanezt érezni. És irigykedett, irigyelte a madarat, amiért tud repülni. És egyedül érezte magát.
És azt gondolta: "Csapdát állítok neki. Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem.
A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába és fogoly lett.
A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. Most már mindig vele volt szenvedélyének tárgya, és mutogathatta a barát nőinek, akik azt mondták:
Neked aztán mindened megvan. De szép lassan különös átalakuláson ment át: most hogy teljesen övé volt a madár, és nem kellett állandóan meghódítania, kezdte elveszíteni a lelkesedését. Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni létének értelmét és lassan el hervadt, elveszítette tollai ragyogását és megcsúnyult. A nőt már nem érdekelte többé, s csak annyira törődött vele, hogy enni adjon neki és tisztán tartsa a kalitkáját.
Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat, és éjjel-nappal rá gondolt. DE nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között.
Ha elgondolkodna, rájönne, hogy ami annak idején rabul ejtette a szívét, az éppen a madár szabadsága volt, szárnyainak dinamikus mozgása és nem a külseje.
A madár nélkül az ő élete is elveszítette az értelmét és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá. Miért jöttél? - kérdezte a halált.
Hogy újra együtt repülhess a madaraddal - felelte a halál. Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele!!!!!

:'( Sír a lelkem ...

Szeretni annyi, mint sebezhetővé válni. Bárkit szeretsz, a szíved bizonyára elszorul, és esetleg meg is szakad. Ha biztos akarsz lenni abban, hogy sértetlenül megőrzöd, nem szabad odaadnod senkinek. Gondosan csomagold be hobbikba és apró élvezetekbe; kerülj minden bonyodalmat, biztonságosan zárd be önzőséged ládikájába vagy koporsójába. És abban a ládikában a szíved elkezd változni.
Kemény, törhetetlen és visszalágyíthatatlan lesz.

Változás...

Mindig történik valami. Az ember mire felocsúdik minden a feje tetején áll.  Miért ilyen bonyolult az életünk ? 





Ha van egy szív, mely érted dobban, szeresd őt mindenkinél jobban. Mert ki tudja, lesz-e idő, mikor fáj a szíved érte, de már késő.

A Gruftik.

A gruftik. „A „gruft” német szó, sírboltot jelent. Fekete ruhában járnak, hajukat feketére festik, arcukat halotti sminkkel borítják. Gyakran járnak temetőbe, van köztük olyan, aki otthon koporsóban alszik. Céljuk a halál, a túlvilágba átlépés. Karjukat, csuklójukat összevagdossák, drogokat szednek, hogy a halálhoz közel kerüljenek. Közülük többen – grufti elbeszélések szerint – öngyilkosságot követtek el, amit társaik bátorítottak.” (Rácz (1998) p. 191.)
Rácz „okkult devianciának” nevezi a grufti csoportot, mivel kapcsolatot keresnek a túlvilággal, egyfajta konstruált valóságot hoznak létre, melynek középpontjában a halál és a túlvilág áll. Az okkult devianciák az élet értelmére keresik a választ. Hisznek abban, hogy a valós világ és a túlvilág kapcsolatban állnak, köztük kommunikáció zajlik: „A túlvilágtól csak a hideg acél választ el!” – grufti mondás. (Rácz (1998))

A gruftik külsőre feltűnőek, sokkolóak: „a fülmagasságban körbenyírt koponyán ébenfekete, feltupírozott, lakkal rögzített és kiegyenesített boglyafrizura, elől lelógó hosszú tincs. A halott fehérre mázolt arcon a szemöldök, a szempilla erősen kihúzva, a szem környéke halántékig feketére festve, a száj vérvörös, a körmök bordóba, feketébe vagy vörösbe mártva. A fiúkon fekete ing, nadrág, a lányokon fekete, csipkés felsőrész, szoknya, pókhálómintás harisnyanadrág, földig érő talár.”
Ahhoz, hogy a grufti jelenséget jobban megértsük, bele kell pillantanunk a ’80-as évek végének helyzetébe. „Kialakult egy súlyos erkölcsi, társadalmi, gazdasági válság, a fiatalok pedig reménytelen helyzetbe jutottak. … Számításba kell venni a korábbi kommunista szimbólumrendszer összeomlását, amely elsősorban mint elhatárolódásra szolgáló negatív identifikációs pont volt hatással az ifjúsági szubkultúrákra.” (Rácz (1998) p. 193.) Rácz arra hívja fel a figyelmet, Mircea Eliade A szent és a profán című könyvére hivatkozva, hogy „valamely rend, kultúra megsemmisülését a pusztulás, halál képzetei kísérik. Az egyik formációból a másikba történő „átmenetet”, de még az újjászületést is a halál különféle szimbolikus megnyilvánulási formái kísérik. Minden egzisztenciális válság kérdésessé teszi a világ valóságát és az ember jelenlétét a világban. A magyar nép az utóbbi években mintha meglehetősen sokat foglalkozna a halállal. Gondoljunk Nagy Imre újratemetésére: a megfordítva eltemetett halottakat kihantolják, felravatalozzák, majd újra eltemetik. Az egész szcéna olyan, mint egy grufti vízió. … A halottak tényleg „visszajárnak”.” (Rácz (1998) p. 195.)

Hogy hogyan és milyennek látták a világot a gruftik, azok a zömében 15-19 éves fiatalok, akik „a rendszerváltás áldozatainak” is tekinthetőek?
„…nem érzem jól magam a világban. Ezért várom a halált. … Nem tervezem a jövőmet, világvége hangulatban élet. Semmit nem várok az élettől, hiszen egyik napról a másikra élek csupán. Nem akarok kinőni a fiatalságból, vállalom a külsőségeimet, az életfilozófiámat. Nem szeretnék beállni a sorba, dolgozni, családot alapítani. Sokszor elgondolkodom, milyen jó poén lenne egy gyerek, de hát nincs jogom egy másik, későbbi ember életét tönkretenni, hiszen nem tudnék és nem is akarok normális polgári életet élni. … Annyi fűz ide, hogy emberként kell megélnem ezt a világot. … Kinézek valahogy, teremtettem magamnak egy világot, ami rátelepszik a gondolkodásomra. … Igazából nem is akartunk elkülönülni, csak megpróbálkozni valami mással. (Maci-egy grufti)
Külföldön ennek a szűk rétegnek nem volt akkora társadalmi visszhangja, Magyarországon viszont újságcikk és film is készült róluk, – ezeknek valóságtartalma kétes – lerántva a leplet eme „döbbenetes ifjúsági szubkultúrá”-ról, ahogy az idézet Ifjúsági Magazin cikkben olvashatjuk. A rendszerváltás okozta sokkhatás a ’90-es évek közepén kezdett csillapodni, bezárt a Lyuk is, és mindazok, akik túlélték ezt az időszakot, betagozódtak a szubkultúrába, vagy teljesen elhagyták azt, és a „normális” polgári életet választották. A szubkultúra jelenlegi tagjainak 66%-a ismer olyan tagokat, akik annak idején gruftik voltak, és 15%-uk mondta magáról, hogy grufti vagy grufti volt

Deviánsnak minősített viselkedésformák Magyarországon, A dark-gothic szubkultúra bemutatása- Szakdolgozat; részlet. Írta: Fjusha (kislegy@netposta.net)